// 2026. október 16., péntek // Gál

A DNA vizsgálja a DNA élére javasolt Adina Floreát

// HIRDETÉS

Így nehéz lesz pótolni Kövesit.

A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) központi szerve olyan ügyet vizsgál, amelyben érintett a DNA élére ma javasolt konstancai ügyész, Adina Florea – közölte a Mediafax kérdésére a DNA. Az ügyész még nem gyanúsított, még csak a bűncselekmény elkövetésének gyanúját vizsgálják.

Adina Florea nem tud semmit az ügyiratról, a sajtónak mindössze azt nyilatkozta, hogy a DNA őt nem értesítette semmilyen nyomozati tevékenységről, ami őt érintené. Úgy tudja, hogy a legfelső bíróság nyitott újra egy vele kapcsolatos dossziét. Mivel őt nem értesítette senki, úgy véli, az ügy megléte nem veszélyezteti jelöltségét a DNA élére.

Tudorel Toader ma Adina Floreát javasolta a DNA élére. A javaslatot a Legfelső Bírói Tanácsnak (CSM) is véleményeznie kell, a kinevezés pedig Klaus Iohannis államfő jogköre.

Először a lumeajustitiei.ro szellőztette meg, hogy két, a DNA élére jelentkező ügyész is érintett egy DNA-nyomozásban, majd a DC News írt részleteket az ügyről. Eszerint egy Tulcea megyei rendőr jelentette fel Adina Florea és Andrei Bodean ügyésztbefolyással üzérkedésért, bűnszervezetben való részvételért, hamisításért és hivatali visszaélésért.

A DNA nem közölt részleteket a nyomozati szakaszban lévő ügyiratról.

Az igazságügyi miniszter választottjára az sem vet túl jó fényt, hogy Adina Florea édesapja, Konstanca megye tanácsánál hatodik mandátumát töltő PSD-s politikus azt nyilatkozta az Adevarul lapnak, hogy a lánya „kevesebb mint három hónap alatt rendet rak a DNA-nál”.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro