Tamási Zsolt mellett a volt megyei főtanfelügyelőt, Ștefan Someșant is hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolják.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádat emelt a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium volt igazgatója, Tamási Zsolt ellen, és Maros megye volt főtanfelügyelője, Ștefan Someșan ellen - tudósít az MTI.
A DNA honlapján csütörtökön publikált közlemény szerint az ügyészség Ștefan Someșant hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel, és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsoltot pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel vádolják.
Az ügyészség szerint a főtanfelügyelő hatáskörét túllépve bocsátott ki olyan rendeleteket, amelyek a Római Katolikus Gimnázium létrehozását eredményezték. A DNA úgy vélte: mindkét vádlott visszaélt a hivatali hatalmával, amikor annak ellenére lehetővé tették az iskola működését, hogy tudták, a tanintézet nem rendelkezik az Oktatási Minisztérium működési engedélyével.
Amint a DNA leírja, „egy alapítvány” (vélhetően az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány) már 2014 előtt kifejezte szándékát egy magyar nyelvű római katolikus iskola létrehozására, és több rendben is kérvényekkel fordult ez ügyben a polgármesteri hivatalhoz és a tanfelügyelőséghez.
A vádhatóság szerint Ștefan Someșan először akkor lépte túl a hatáskörét, amikor 2014 szeptemberében a Római Katolikus Gimnázium létrehozásáról rendelkezett. Másodjára akkor lépte túl a hatáskörét, amikor 2015 szeptemberében elrendelte, hogy a Bolyai Farkas Gimnázium és az Unirea Főgimnázium részleges felosztásával ezekből az intézményekből a Római Katolikus Gimnáziumba csoportosítsanak bizonyos osztályokat, és úgy tekintette, hogy az új intézmény megörökli a Bolyai és az Unirea akkreditációját.
Az intézményalapítás ugyanis a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozik, az ideiglenes működési engedélyt és az akkreditációt pedig az oktatási tárcának kellett volna kibocsátania.
A DNA szerint ezek az intézkedések érdemtelen haszonhoz juttatták az iskola létrehozását korábban kérvényező alapítványt, sértették a felosztott intézmények, és az új tanintézetbe beíratott diákok érdekeit. Utóbbiakat ugyanis abba a helyzetbe hozták, hogy „egy engedélyezetlen és nem akkreditált oktatási egység képzését végezzék el, ennek minden következményével”.
Az ügyészség azt is közölte, hogy az Unirea Főgimnázium polgári peres félként csatlakozott a büntetőperhez, amelynek tárgyalása hamarosan elkezdődik a Maros megyei törvényszéken.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.
„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.