// 2026. október 17., szombat // Hedvig
vegyesen

A DIICOT csapott le egy Brassó megyei esztenára egy rabszolgasorban tartott gyerek miatt - szerdai hírmix

// HIRDETÉS

Tömegesen kerültek kórházba mérgezéses tünetekkel Temesváron. Ezt a terméket ne vegye a Lidlben!

Tömeges mérgezés gyanújával vizsgálódnak Temesváron

Mérgezési tünetekkel szállítottak kórházba több tucatnyi diákot Temesváron, miután intenzív alhasi görcsök és hasmenés jelentkezett náluk – derült ki szerda reggel. A bánsági nagyvárosban a C. D. Loga Nemzeti Gimnázium diákjai közül többen még keddről szerdára virradólag bekerültek a városi sürgősségre, rajtuk kívül pedig ugyanilyen tüneteket mutatott három tanár is, akiket a Temesvári Megyei Kórházban láttak el.

A szerdai nap folyamán újabb 18 diák szorult sürgősségi ellátásra, közülük többet hazaengedtek, mivel állapotuk stabilizálódott. A többiek sajnos még mindig kórházban vannak, a tömeges mérgezésre utaló jelek azonban aggasztóak. Arról is tudomásunk van, hogy más diákok és tanárok is észleltek magukon ilyen tüneteket, de nem mindenki ment kórházba miattuk, az eset pedig 30-nál több embert érint.

A Temes megyei egészségügyi igazgatóság vizsgálódik már az ügyben, azonban az eset érthetetlennek tűnik első körben, hiszen az iskolának nincsen étkezdéje, nem használtak semmilyen vegyszert a kártevők kiirtására sem az elmúlt időszakban, és nem csatlakozik földgázhálózathoz sem az iskola épülete. A toxikológiai laboratórium vízmintákat is vett a helyszínen, az ivóvíz-automatát üzemen kívül helyezték és járványügyi vizsgálatot is elrendeltek – a megbetegedés forrását eddig még nem sikerült azonosítani.

DIICOT-razzia egy Brassó megyei esztenánál

A mioritikus hazában rabszolgamunkára kényszerítés és kiskorúak ellen elkövetett agresszió ügyében csapott le a DIICOT egy Brassó megyei esztenánál. A brassói Szervezett Bűnözés Elleni Osztály rendőrei a DIICOT-tal együtt kezdtek el vizsgálódni az ügyben, miután a tudomásukra jutott, hogy a juhkarám mellett tartottak fogva egy kiskorú gyermeket.

Három személy beidézése után derült ki, hogy 2018 és 2022 között a gyereket kemény fizikai munkára kényszerítette az esztena tulajdonosa, a Ungra (Szászugra) község alpolgármestere, jogi források szerint pedig a helyi PSD alelnöke.

A nyomozók szerint az áldozatot többször bántalmazták, a birkanyájban felállított ketrecben tartották, minimális higiéniai feltételek nélkül, állandó szolgaságban.

Vigyázzunk ezzel a Lidl-es termékkel: újból bevonták a forgalomból

Tagadhatatlan: sokan szeretnek vásárolni a Lidlben, hiszen hozzáférhető és megfizethető. Sajnos az üzletlánccal korábban is akadtak gondok, most pedig szalmonella-fertőzés gyanújával vonnak be egy terméket a forgalomból.

A Culinea Chicken Nuggets csirkehúsból készült, fagyasztott termékről van szó – sajnos ugyanebből a termékből már egy hónappal ezelőtt is vissza kellett vonniuk egy tételt, ugyanezzel a fertőzésgyanúval. A visszahívási döntést a gyártó hozta meg, amely kivonja a forgalomból az ED06.02.2024 049502204849 tételszámú, 06.02.2025 lejárati idejű termékeket.

A szalmonella súlyos gyomor-bélrendszeri megbetegedést okozhat, bizonyos embereknél (pl. fiatalok, idősek, terhesek, immunhiányosok) pedig súlyos tüneteket. A vásárlóknak semmilyen körülmények között nem szabad az érintett terméket elfogyasztaniuk, ezért az minden üzletben visszaváltható, és az árat blokk nélkül is visszatérítik helyben. A visszahívás csak erre a termékre – Romániában a teljes neve: Culinea  Nuggets cu pui 500 g – vonatkozik, a Lidl által forgalmazott egyéb termékek, beleértve az azonos gyártótól származó termékeket is, nem érintettek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro