A derűs életnek nincs biztos receptje, de nagy kanállal habzsolható

Egy olyan korban, amikor minden azt üzeni, hogy boldognak és mindig pozitívnak KELL lenni, máskülönben nem ér semmit az életünk, ugyanakkor mindenki görcsösen azt a látszatot próbálja fenntartani – például a közösségi oldalain –, hogy az élete tökéletes, nem csoda, ha kételyeink támadnak az önsegítő könyvek fullasztó világából érkező tanácsokkal szemben. Segítő szándékú útmutatások márpedig mindenhonnan érkeznek, az önjelölt terapeutákkal viszont az a gond, hogy csak nagyon kevesen tudnak hitelesek lenni.

Szerencsére azonban vannak olyan mentálhigiénés szakemberek, akik felkészültségük és tapasztalatuk révén is hitelesek, ugyanakkor életvezetési stratégiájukkal is példát mutatnak. A Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség meghívására a derűről értekező Ferenczi Enikő (mentálhigiénés szakember és terapeuta, kórházlelkész, a Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karának tanára) mindenképpen egy ilyen hiteles szakértőnek bizonyult, a zsúfolásig telt terem hallgatóságát is sikerült rövid időn belül felderítenie.

Előadásából saját életünkre vonatkozóan is leszűrtünk néhány tanulságot:

• vannak dolgok, amikről sürgősen le kellene szokni,
• vannak dolgok, amikre nem árt rászokni egy derűsebb élet érdekében,
• mindehhez pedig nagy adag tudatosság szükséges.

Bár a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” formula jól hangzik a mesékben, a valóságban ilyen nem létezik. A boldogság ugyanis mindig csak egy pillanatnyi állapot. A szerencsénk az, hogy a boldogtalanság is átmeneti, bár léteznek emberek, akiknek lételemük a szenvedés, ők azt állítják magukról, hogy nincs öröm az életükben. Ez egyébként egy betegség, amit nagyon is komolyan kell venni, mert nagyfokú lelki válságra utal.

A tudatosságra azért van szükség, hogy felismerjük azt az egyedi és tökéletes pillanatot, amikor a boldogság „történik”, töltekezzünk belőle, de ha valami baj ér, akkor se essünk kétségbe. Fontos tehát, hogy figyeljük az érzéseinket, s ha azon kapjuk magunkat, hogy „panaszdalra” fakadunk, azonnal állítsuk le magunkat, sőt akár egymást is.

Hajlamosak vagyunk ugyanis túlzásba esni, átlépni a negatív élményeink megosztása és a panaszkodás közötti vékony határt. Egész társadalmunkra jellemző a negatív hozzáállás, tudatos viselkedéssel, folyamatos odafigyeléssel és tanulással viszont lehet ezen változtatni.

A mi felelősségünk, hogy örömre hangoljuk magunkat, amit a legegyszerűbben úgy tudunk elérni, hogy

megfigyeljük, milyen külső körülményre reagálunk pozitívan.

A boldogságnak nincs pontos receptje, hiszen mindenkinek más okoz örömöt, de van néhány „összetevője”, mely sokaknál eredményre vezethet, ezekből sorolt fel néhányat az előadó, amihez a közönség is csatlakozott. A forró, illatos kávé elég sokszor elhangzott példaként, emellett a csoki is – úgy tűnik – sokak számára örömforrás.

Ha túl sokat fogyasztanánk belőle, esetleg felszaladna pár kiló, mindig elérhető megoldás a sportolás, mely során boldogsághormonok szabadulnak fel. Mentális és fiziológiai szinten is jó hatással van ránk a mozgás, és új viszonyt alakít ki testünkkel. Az izzasztó fizikai terhelés utáni jóleső fáradtság, majd a jól megérdemelt pihenés is örömöt jelenthet.

Ezernyi olyan dolog van, ami mellett elmegyünk és örömöt okozhat,

ezeket észre is kell venni. Legyenek hobbijaink, olyan tevékenységek, melyeket csak önmagunk kedvéért végzünk: egyesek horgolnak, kötögetnek, mások kertészkednek, színházba vagy koncertekre járnak, táncórákat vesznek, kirándulnak, keresik a kapcsolatot a teremtett világgal. Ha az ember kedvenc elfoglaltságainak hódol, kényezteti magát, ami annak a jele, hogy jó viszonyban van önmagával. Nem kell törődni azoknak a véleményével, akik szerint ez önzőség.

A hála szintén fontos összetevője annak a bizonyos boldogság-receptnek: aki nem tud éjszaka aludni, az ne a bárányokat számolja, hanem az aznapi történéseket, amelyekért hálát érez, fogalmazott a szakember.

Ferenczi Enikő saját tapasztalatán keresztül szemléltette, hogy a segítségnyújtás is örömöt okoz. Számára feltöltődést jelent, ha terapeutaként másokat meghallgat. Számtalan példával bizonyítható, miközben mi adunk, nagyon sokat kapunk is.

A derűért érzelmi és kognitív szinten is meg kell dolgozni. Az iskolákban nem tanítanak arra, hogyan kell beszélni az érzelmeinkről, azt gondoljuk, hogy sebezhetőek leszünk attól, ha kifejezésre juttatjuk, mit érzünk. Az érzelmek közül

a félelmek gátolják a leginkább az örömök átélését, ezek közül a legerősebb a halálfélelem.

Ezzel is meg lehet küzdeni úgy, hogy tudatosítjuk magunkban halandóságunkat, elfogadjuk, hogy nem irányíthatjuk az irányíthatatlant, nem tudhatjuk, hol lesz életünk végállomása, és csak az „itt és mostra” koncentrálunk. Kognitív szinten nagy meló van abban, hogy megállítsuk negatív gondolatainkat, az állandóan (ideg)őrlő malmokat.

Hasznos tipp lehet azoknak, akiknek a túl sok teendő okoz állandó agyalást, hogy papírra veti, mit szeretne elérni, rangsorolja a „projekteket”, kipipálja azokat, amelyeket teljesített, és nem esik kétségbe attól, ha egyik-másik nem jön össze, ugyanis minden nap újabb esélyt ad a teljesítésükre.

A szakértő szerint figyeljünk arra, hogy milyen kompromisszumokat kötünk a munkahelyen vagy akár párkapcsolati szinten, nem mindegy ugyanis, milyen érzéseket váltanak ki belőlünk a közvetlen környezetünkben lévők. Önértékelésből és saját magunk iránti tiszteletből sem szabad belemenni a „lábtörlőjátszmába”, vagyis hagyni, hogy mások saját keserűségüket rajtunk éljék ki. A rosszkedv is lehet ragályos, akárcsak a nevetés, amire már tudományosan elismert terápia is épít (ez a nevetésterápia,