// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A debreceni érdekeket is képviseli Tőkés László Brüsszelben

// HIRDETÉS

A Fidesz-KDNP nemzeti listáján befutott Tőkés László EP-képviselő Papp Lászlóval, Debrecen polgármesterével arról tárgyalt, miként képviselheti a mezőváros és Hajdú-Bihar érdekeit Brüsszelben.

Tőkés László néppárti európai parlamenti képviselő a jövőben Hajdú-Bihar megye és Debrecen képviseletét is ellátja az Európai Parlamentben (EP) – jelentette be hétfőn, a képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatón a város polgármestere. Papp László (Fidesz-KDNP) kiemelte: az EU-források új rendszerében, amikor a magyar programok mellett közvetlenül brüsszeli forrásokhoz is hozzá lehet jutni, különösen fontossá vált a megfelelő információcsere Debrecen és a város képviseletét ellátó politikai szereplők között.

A polgármester emlékeztetett rá, hogy Debrecen számára rendkívül eredményes volt a 2007-2013 közötti időszak, amikor több mint 100 milliárd forint uniós forráshoz jutott a város: az önkormányzat, az egyetem, a gazdaság helyi szereplői és a civil szervezetek. A 2014-2020-as uniós költségvetési időszakra vonatkozó debreceni gazdaságfejlesztési program brüsszeli megismertetésében is kérték Tőkés László segítségét – tette hozzá Papp László. A magyar-román határon átnyúló projektek közül kiemelte a debreceni Latinovits színház befejezéséhez szükséges források megszerzését.

Ugyanakkor – mint kifejtette – új helyzetet teremt, hogy a magyar-román közös projektek tekintetében az irányító hatóság Magyarországról Bukarestbe került, ezért is különösen jelentős, hogy megfelelő képviselete legyen Debrecennek. A debreceni önkormányzatnál külön tanácsnok foglalkozik a magyar-román határon átnyúló programokkal – mondta Papp László, felkérve Tőkés Lászlót a debreceni programok képviseletére.

Tőkés László kifejtette: az elmúlt években intenzív kapcsolat alakult ki Debrecen és Nagyvárad, Hajdú-Bihar és Bihar megye között, és ezt a határ menti közös fejlődést igyekszik segíteni európai parlamenti képviselőként. „A magyar és a román érdek alapvető ügyekben nem ütközik egymással” – adott hangot meggyőződésének a volt királyhágómelléki református püspök. Ugyanakkor szkeptikusan nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy az irányító hatóság Bukarestbe került, mivel „az EU-ban Románia az utolsók között kullog a források lehívása terén”.

„Magyarország mérce és minta lehet Románia számára” – tette hozzá Tőkés László arra a felvetésére, hogy Magyarország kiemelkedően teljesít a források felhasználásban, ami segítség lehet Romániának is a további együttműködésben. Nagyvárad, Arad és Nagyszalonta már eddig is sokat profitált ebből – jegyezte meg az európai parlamenti képviselő.

Papp László és Tőkés László is megemlékezett a sajtótájékoztatón a 2006-ban, 39 éves korában súlyos betegségben elhunyt Pálfi Istvánról, a térség fideszes európai parlamenti képviselőjéről, aki sokat tett a magyar-román határ menti együttműködés, a régi fejlesztése érdekében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro