// 2026. szeptember 4., péntek // Rozália

A CFR kipipálta első ázsiai BL-ellenfelét

// HIRDETÉS

A kolozsvári focicsapat Bilel Omrani mesterhármasával ejtette ki a kazah Asztanát, jöhet az izraeli Maccabi Tel-Aviv.

Amikor Roman Murtazajev a negyedik percben, jó 22-23 méterről kilőtte a bal alsó sarkot, a pesszimizmusra amúgy is erősen hajlamos CFR-drukkerek többsége máris feladta a Bajnokok Ligája első selejtezőkörének visszavágóját. Hiszen az idegenben 1-0-ra kikapó román bajnoknak ekkor már három gólra volt szüksége a fordításhoz és a továbbjutáshoz. 

A csapat azonban másképp gondolta. Nemhiába focizott az edző, Dan Petrescu nyolc évet az angol élvonalban, B-tervként azonnal elővette a legegyszerűbb, de az ellenfelet biztosan kapuja elé szegező ívelgetést. (Hogy az A-terve mi volt, azóta se tudjuk.) Záporoztak a beadások a kazah kapu felé, jött is Rondón kapufája, majd egy perccel később Omrani egyenlítő gólja. Aztán a második is, bár ahhoz Posztnyikov is kellett, aki elterelte a rövid sarokba Omrani beadását. Aztán jött Alexander Harkam osztrák bíró, aki érvénytelenítette a CFR harmadik gólját (Vinicius fejelte), és Deac lerántásánál sem látott okot a 11-es befújására. 

A pesszimizmusra amúgy is erősen hajlamos CFR-drukkerek szünetben már hittek csapatukban és a továbbjutásban, és Omrani sarkazása be is simogatta a hálóba a harmadikat. A második félidő utolsó percéig kapura sem lövő Astana a legvégén ugyan kihagyott egy hatalmas helyzetet (vagy Arlauskis védett még hatalmasabbat), de amely csapat 20-4-re elveszti a lövőpárbajt egy meccsen, nem is érdemel továbbjutást. 

A szezon első négy meccsén csak egy pontot szerző CFR pedig meggyőző és hatékony erőfutballal jutott a második körbe, Omrani két és fél gólját pedig az UEFA végül háromnak könyvelte el, így a marseille-i csatár a második CFR-focista lett a 2012-ben a Braga ellen triplázó Rui Pedro után, aki mesterhármast lőtt a Bajnokok Ligájában. 

Bajnokok Ligája, első selejtezőkör, visszavágó:

Kolozsvári CFR–FC Asztana 3-1 (Omrani 10., 26., 73., illetve Murtazajev 4.)

Továbbjutott a CFR, 3-2-es összesítéssel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt
Székelyhon

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt

Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.

// még több főtér.ro