// 2026. július 2., csütörtök // Ottó
a jövő emlékei

A bolondját járatta egy 11 éves fiú a Hunyad Megyei Rendőr-főkapitánysággal - hírmix

// HIRDETÉS

Molnár Ede hegyikerékpáros képviseli Romániát a párizsi nyári olimpián. Valamint legyalulta a dési körforgalmat egy nemtörődöm kamionos. (VIDEÓ) 

Hazudj egyet, állj elébb! 

Széleskörű nyomozást rendelt el a Hunyad Megyei Rendőr-főkapitányság miután egy 11 éves fiú csütörtökön véletlenszerűen felhívott egy férfit, akitől segítséget kért, mondván, hogy az apja bántalmazta. A 47 éves dévai férfi azonnal értesítette a rendőrséget, és beszámolt a történtekről.  

Elmondása szerint telefonált neki egy kiskorúnak tűnő személy, aki arról érdeklődött, hogy meg tudná-e adni neki a ,,gyermekvédelem" telefonszámát, mert az apja fizikailag bántalmazta. A fiú nem árulta el a nevét és a tartózkodási helyét sem.  

A férfi azt tanácsolta a kiskorúnak, hogy hívja a 112-es segélyhívó számot. Ekkor a kiskorú apja beavatkozott a beszélgetésbe, megszidta a gyermeként, megkérdezte kivel beszél telefonon, majd megszakadt a hívás. A férfi ezt követően riasztotta a rendőrséget, a hatóságok pedig megkezdték a nyomozást. 

A dévai bűnügyi nyomozóiroda azonosította a hívó félt, egy 11 éves kiskorút Petrilla városából, aki beismerte, hogy egy 10 éves barátjával együtt "véletlenszerűen" tárcsázott egy telefonszámot, hogy megtréfálják a szám tulajdonosát. A lurkó azt is bevallotta, hogy a hívás hamis információt tartalmazott, mivel ő nem lett bűncselekmény áldozata.  

A rendőrség azonosította a tinédzser édesapját is. A 35 éves petrillai férfi nagyot nézett, amikor tudomást szerzett a történtekről, és kijelentette, hogy semmilyen módon nem bántalmazta a fiát.  

A móka pénzbirsággal végződött, mindkét fiú szüleinek a pénztárcájukba kell nyúlni, amiért nem megfelelő felügyelet nélkül hagyták a gyermekeiket. 

A rendőrség arra is felhívta a figyelmet, hogy bár ez esetben nem tárcsázták a 112-őt, de a segélyhívó indokolatlan használata nagyon súlyos társadalmi károkat okozhatnak és megzavarhatják a közbiztonságot  

A 112-es segélyhívószám szükségtelen hívása életet veszélyeztethet. Amíg az operátor egy nem sürgős, vagy ami még rosszabb, téves hívással foglalkozik, addig egy olyan személy várakozhat a vonalban, akinek valóban segítségre van szüksége.  

Sepsiszentgyörgyi hegyikerékpáros is rajthoz áll a nyári olimpián 

Molnár Ede mountain bike versenyző, tavalyi Európa-bajnok kapta a hegyikerépárosoknak járó kvótát, így Romániát képviselheti majd ebben a sportágban a párizsi nyári olimpián - jelentette be péntek este a Facebook-oldalán a Román Olimpiai- és Sportbizottság (COSR).  

A sepsiszentgyörgyi sportoló az olimpiai keretben Vlad Dascălu helyét veszi át, akit a kerékpározók világszövetségének doppingellenes bírósága 17 hónapos eltiltással büntetett.  

Molnár Ede jelenleg a világranglista 111. helyén áll, míg Románia a 15-ik az országok rangsorában. A tavalyi krakkói Európa Játékokon jó eredményeket elérő kerékpárosnak ez lesz az első olimpiája.  

A négy évvel ezelőtti ötkarikás játékok után ez a második olimpia, amelyen Romániát is képviseli sportoló ebben a versenyszámban. Tokióban Vlad Dascălu a 7-ik lett. 

A kamion csak megy és meg nem áll 

Mindennapos jelenség a közutakon a közlekedési táblák semmibevétele egyes sofőrök részéről. Szombaton egy Neamț megyei kamionsofőr döntött úgy, lesz, ami lesz, ő áthajt Dés központján a járművével.  

Az Andrei Muresanu Nemzeti Kollégium közelében található körforgalomba még sikerült behajtania, de a szűk kanyart már nem tudta megfelelően abszolválni, és ráhajtott a térkövezett padkára, némi helyreállítási munkát adva a közterületfenntartónak.

A forgalom többi résztvevője élénk dudálással jelezte, hogy a bal hátsó kerekek megbontották a körforgalom alapját, de a kamionsofőr rájuk sem hederített.  

Végül az Ecaterina Teodoroiu utcában állította meg egy rendőregység a szabálysértőt, akinek a pénzbírság mellett a körforgalom újjáépítésének költségeit is ki kell fizetnie.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

// még több főtér.ro