Daniel Buda követeli az igazságügyi miniszter lemondását.
Raluca Prună igazságügyi miniszter lemondását követeli Daniel Buda európai parlamenti képviselő amiatt, hogy a tárcavezető az egynemű párok együttélésének törvényesítése mellett foglalt állást.
A miniszter szerdán azt mondta: ebben a kérdésben Romániának nem kellene elszigetelnie magát az európai színtéren, több ország elismeri nem csak a férfi és nő, hanem az azonos nemű személyek bejegyzett élettársi kapcsolatát is. Prună szerint az egyenlő jogok elve mentén Romániában is beszélni kell erről a kérdésről, hogy ne maradjanak védelem nélkül azok a párok sem, akik a többségtől eltérő módon élnek.
Daniel Buda szerint ez képtelenség, Prună álláspontja azt tükrözi, hogy a miniszter inkompetens, „képtelen a valóságban élni”, vagy a tisztsége túl nagy feladat számára. Az EP-képviselő úgy véli, nem lehet figyelmen kívül hagyni több mint három millió román állampolgár akaratát, miszerint alkotmányba kell foglalni, hogy a házasság egy férfi és egy nő intézményes kapcsolatát jelenti. „Vox Populi, vox Dei!” – utal Buda a Koalíció a családért elnevezésű civil tömörülés polgári kezdeményezésére, amelyet az Alkotmánybíróság az alaptörvénnyel összhangban levőnek talált, és amelyről népszavazást írhatnak ki.
„Senki nem mondhatja ma, hogy Romániában bárkit is hátrány ér szexuális irányultsága miatt. Mindenkinek a maga dolga, hogy mit csinál a hálószobában. De még egy miniszter sem kényszeríthet bennünket arra, hogy túllépjünk a család meghatározásának bibliai felfogásán. Egy nép saját értékrendje elidegeníthetetlen és elévülhetetlen. Ezért maradtunk fenn az évszázadok során” – fogalmaz Daniel Buda, aki szerint az igazságügyi minisztert meneszteni kell tisztségéből.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.