// 2026. október 17., szombat // Hedvig

A beszerzett vakcinák fele a kutyának sem kell, több százezer dózis már a kukában landolt (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

Miközben a járvány negyedik hulláma sakkban tartja az országot, a krízishelyzet miatt már a vakcina harmadik dózisának a beadását is felgyorsítanák. Közben a DNA is szimatol a vakcinabeszerzések ügyében.

Frissítés:

Nem elég, hogy a kampány látványosan döcög, most még az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) is bejelentette: bűnvádi eljárást indít a vakcinabeszerzések ügyében, mivel hivatali visszaélésre gyanakszanak. Egyelőre csak bizonyítékokat gyűjtenek, hogy kiderítsék, történt-e egyáltalán törvénysértés. Az eljárásról a kampány koordinátora is értesült, de Valeriu Gheorghițának csak annyi hozzáfűznivalója volt a témához, hogy tudomása szerint a beszerzési folyamat ugyanúgy zajlik valamennyi uniós országban, az eljárás menetrendjét pedig az Európai Bizottság állította össze.

A román állam egy rakást pénzt költött el, hogy tisztességesen bespájzoljon az Európai Unióban jóváhagyott oltóanyagokból, a következő számsorok viszont arra fognak rámutatni, hogy

enyhén szólva is optimisták voltak az előzetes becslések,

a lakosság túlnyomó többsége ugyanis továbbra sem kíván élni az immunizálás lehetőségével. Nézzük csak, hogy néz ki az oltásügyi bevásárlókosár:

  • Románia eddig 18 522 449 vakcinadózist kapott,
  • ennek alig több mint felét tudta felhasználni,
  • mivel eddig kevesebb mint 5,4 millióan keresték fel az oltópontok valamelyikét.

Persze az illetékesek hülyék lennének, ha megvárnák, hogy a raktárakban romoljon meg a beszerzett vakcinák nagy része,

Itt a nap híre is a témában: Valeriu Gheorghiţă, az oltáskampány koordinátora kedden bejelentette, a delta variáns terjedése miatt Romániában is sürgősen, már a jövő héten el kellene kezdeni a harmadik dózis beadását, melyre a második adag után hat hónappal lehet jelentkezni ezen a honlapon, csak ezt épp most próbálják aktualizálni. Első körben ismét a fertőzésveszélyének kitett egészségügyi dolgozók és a pedagógusok lesznek jogosultak a vakcinára, de az idősek és a krónikus betegek is kérhetik. Hogy egészen pontosan mit jelent az, hogy felgyorsítják a kampány harmadik szakaszát, az a napokban fog eldőlni.

ezért Románia már közel 2,1 millió dózist eladományozott (értsd: el kellett, mert muszáj volt), 2,2 millió dózist pedig sikerült értékesíteni (el kellett adni, mert muszáj volt). A baj „csak” az, hogy közel 750 ezer vakcinadózis szavatossági ideje lejárt, ezeket szó szerint ki kellett dobni.

A felhasznált vakcinák többsége Pfizer-BioNTech típusú: a beoltottak 72 százaléka kapott ebből az oltásból, a szintén amerikai Moderna vakcinából viszont a jelentkezők 6,9 százaléka kapott, az AstraZenecából 7,9, az egydózisú Johnson & Johnson viszont 13 százaléknál tart.

Az oltakozási kedv fokozatos csökkenését jól mutatja az is, hogy míg a kampány „csúcsán” közel 1000 oltásközpont működött az országban (ez akkor összesen 1481 oltópontot jelentett), már csak 580 működik (839 oltóponttal). A látványos hanyatlás június második felében kezdődött, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az oltásközpontok kihasználtsága már a felére csökkent. Az oltakozási kedv(telenség)et ez a grafikon illusztrálja a legjobban:

Kedden még kiderült az is, hogy Bukarest vezeti az átoltottsági országos listát 50 százalékkal, a második helyen pedig Kolozs megye áll 46,3 százalékkal. A 15-19 év közöttiek alig 20 százaléka kapott oltást a kampány során (163 ezren).

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
Székelyhon

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

// még több főtér.ro