// 2026. november 7., szombat // Rezso

96 százalékos feldolgozottságnál 6,47 százalékon az RMDSZ, továbbra is meglehet a három képviselő

// HIRDETÉS

Frissített – A vasárnapi voksok 96 százaléka alapján is úgy áll a helyzet, hogy az RMDSZ 3, az erdélyi magyarság pedig összesen 4 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe.

96 százalékos feldolgozottság mellett is meglehet az RMDSZ három európai parlamenti képviselői helye. A Központi Választási Iroda (BEC) által hétfőn délelőtt közzé tett részeredmények szerint a szövetség 6,47 százalékot ért el, ami továbbra is elég lehet arra, hogy Winkler Gyula és Sógor Csaba mellett Vincze Lóránt is mandátumhoz jusson.

Amennyiben valóban így lesz, az erdélyi magyarságnak négy képviselője lesz az európai törvényhozásban, hiszen Tőkés László a Fidesz-KDNP-lista harmadik helyétől simán bejutott az EP-be.

A győztes a Szociáldemokrata párt – Románia Fejlődéséért Országos Szövetség Konzervatív Párt (PSD-UNPR-PC) trió alkotta szövetség, amely a voksok 37,4 százalékát kapta meg. A második a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 14,86 százalékkal, harmadik a Demokrata-Liberális Párt (PDL) 12,23 százalékkal, a PNL-ből összeférhetetlenségi ügyei miatt kilépett, és függetlenként induló Mircea Diaconu 6,92 százalékot kapott, a Traian Băsescu támogatói által létre hozott Népi Mozgalom Párt (PMP) pedig 6,21-et. Több párt nem érte el az 5 százalékos parlamenti küszöböt.

A részvételi arány 32,29 százalékos volt, a leadott 5 714 814 szavazatból 321 579 volt érvénytelen.

A PNL kudarca meghozta az első áldozatot is: Klaus Johannis nagyszebeni polgármester, a párt első alelnöke bejelentette lemondását. Crin Antonescu pártelnök is jelezte: vállalja a felelősséget a kudarcért, egyes értesülések szerint ő is arra készül, hogy lemondjon.

Antonescu ugyanakkor a jobbközép erők összefogását sürgette hétfőn délelőtt, ennek érdekében közölte, hogy a liberális párt átlép az Európai Néppártba.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro