// 2024. október 2., szerda // Petra
Románia

825 ezer aláírás a melegházasság alkotmányos tiltásáért

Túlteljesítették a tervet, de nem állnak meg az aláírásgyűjtéssel.

Eddig mintegy 825 ezren szentesítették aláírásukkal azt a kezdeményezést, mely alkotmányba foglalná, hogy csak férfi és nő alkothat családot – jelentette be a Koalíció a családért elnevezésű szervezet nevében Mihai Gheorghiu, az aláírásgyűjtést koordináló bizottság elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

Bár a törvény 500 ezer aláírás feltételéhez köti az alkotmánymódosítás előterjesztését, a szervezet tovább folytatja a mintegy 80 ezer önkéntes mozgósítását a minél nagyobb számú aláírás érdekében.  Úgy vélik ugyanis, hogy csak így hívhatják fel a politikusok figyelmét a családok védelmének fontosságára.

Hogyan sikerült ilyen rövid idő alatt ilyen nagy számú aláírásra szert tenni?

Mihai Gheorghiu – aki egyébként a Román Paraszt Múzeumának aligazgatója és volt külügyi államtitkár – ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy mintegy 40 aláírásgyűjtő bizottságot alkottak, ami azt jelenti, hogy a koalíciónak egy erős lokális beágyazódást sikerült elérnie. Arról Gheorghiu viszont hallgat, hogy az aláírások többségét az ortodoxok az egyházszentelések alkalmával gyűjtötték össze. A Koalíció a családért tömörülést szinte valamennyi felekezet támogatja a kezdeményezésben, beleértve a magyar egyházakat is. Rajtuk kívül 23 civil szervezet állt melléjük.

A koalíció által szolgáltatott információk alapján 13 európai országban engedélyezett az azonos neműek házassága. A többi országban csak a hetero házasságokat ismerik el, ezek közül 16-ban az alkotmány szentesíti azt. Az elmúlt négy évben

öt népszavazást tartottak Európában a házasság és a család tárgykörébe eső kérdésről.

Románia 2001-ben törölte a büntetőtörvénykönyvből azt a cikkelyt, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a „nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó homoszexuális kapcsolatokat”.  A 2011-ben elfogadott polgári törvénykönyv (Ptk.) tiltja az azonos neműek házasságát, és nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött élettársi szerződéseit sem, függetlenül attól, hogy azokat azonos vagy különböző neműek kötötték.

A Koalíció a családért kezdeményező csoport a Ptk-ban szereplő család-meghatározásnak akar alkotmányos súlyt kölcsönözni. A jelenlegi alaptörvény ugyanis

„házaspárok” önkéntes elhatározásával alapított családról beszél.

Romániában kétharmados parlamenti többség, valamint érvényes és eredményes népszavazás szükséges az alkotmánymódosításhoz. A melegházasság későbbi engedélyezését ellehetetlenítő pontosítást 2013-ban is megpróbálták alkotmányba iktatni az ortodox egyház javaslatára, az akkori átfogó alkotmányos reformot azonban az alkotmánybíróság megakadályozta, később pedig a kormánykoalíció már nem rendelkezett kétharmados parlamenti többséggel.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro