// 2026. február 24., kedd // Mátyás

44 juhot pusztítottak el a sakálok Háromszéken

// HIRDETÉS

A medvék, a farkasok és a vaddisznók is rengeteg kárt tettek. Ráadásul a hódok is elszaporodtak.

Több mint negyven juhot öltek meg idén tavasszal a sakálok Nagybacon környékén, a kár 17.600 lejre tehető – nyilatkozta hétfőn Gheorghe Neagu, a Kovászna megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója.

Neagu tájékoztatása szerint a sakálok a Duna-deltából költöztek Háromszék környékére. A sakál védett faj, 3-4 egyedből álló falkákban jár, és ha éhes, megkörnyékezi az emberi településeket. A legnagyobb károkat májusban okozták a sakálok támadásai, amikor már kihajtották a háziállatokat a legelőkre: összesen 44 juhot öltek meg – tette hozzá az igazgató.

A sakálok mellett a medvék, farkasok és vaddisznók is sok kárt tettek az emberek javaiban, a becsült kár összértéke eléri a 143.000 lejt. Ebből a medvék 56.000 lejnyi kárt okoztak: tönkretettek 11 méhkaptárt, megöltek 62 juhot, 6 szarvasmarhát, 2 kecskét, egy disznót és egy lovat. Farkas egyetlen juhot pusztított el, a vaddisznók viszont 27,58 hektárnyi kukoricát és burgonyaültetvényt tettek tönkre. Neagu szerint a károk még ennél is nagyobbak, de a gazdák nem minden esetben jelentik, mert a nem védett állatnak minősülő vadállatok (például vaddisznók) okozta kárt nem téríti meg az állam.

Az igazgató azt is elmondta, újabban egy másik védett faj, a hód is elszaporodott a környéken, és károkat okoz, de a példányok egy részének más területre költöztetése csak a környezetvédelmi minisztérium engedélyével lehetséges.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Képek között, barátságok nyomában. Egy sepsiszentgyörgyi szülész-nőgyógyász műgyűjteményének története
Krónika

Képek között, barátságok nyomában. Egy sepsiszentgyörgyi szülész-nőgyógyász műgyűjteményének története

Egy orvos, aki nemcsak emberekkel, hanem képekkel is foglalkozik: Antal Álmos sepsiszentgyörgyi nőgyógyász lakásában minden festményhez egy történet, egy kávé melletti beszélgetés, egy barátság emléke tartozik.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro