// 2024. október 1., kedd // Malvin
színház

225. évadát nyitja a kolozsvári magyar színház

Befutott, nagy nevek és roppant ígéretes fiatalok rendeznek majd Kolozsváron, miközben a társulat rengeteget utazik bel- és külföldön.

Intenzívre sikerült az átmenet a 2016/17-es és a 2017/18-as évad között, nyitotta Tompa Gábor a Kolozsvári Állami Magyar Színház 225. évadát beharangozó sajtótájékoztatóját, majd zúdította a részleteket: augusztusban három előadást játszottak a Kolozsvári Magyar Napokon, utána a társulat előbb Spanyolországban, majd Dél-Koreában mutatta be a Julius Caesart, tegnap előtt érkeztek haza a szöuli Őszi Fesztiválról, amely az egyik legnagyobb színházi fesztivál a világon.
 
Itthon sem ülnek folyton itthon: a bukaresti Országos Színházi Fesztiválon a Rosmersholmot és A mélybent mutatják be, az udvarhelyi dráMA fesztiválon a Homemade-et, Aradon A vágy villamosát, a marosvásárhelyi könyvvásáron a Juius Caesart.
 
Az új évadban a társulat két taggal és nyolc bemutatóval gazdagodik: 
  • a két évvel ezelőtt végzett Jerovszky Tímea Nagyváradról szerződik Kolozsvárra, már fel is tűnt a Rosmersholm szeptemberi előadásában, ahol Sigmond Rita szerepét vette át; 
  • a spanyol Francisco Alfonsín több közös munka után válik a társulat állandó tagjává, és rögtön rendez is: januárban a Regény nagybőgővel című Csehov-novellát állítja a stúdióterem színpadára. 
A nyolc bemutató közül csak egy kerül színpadra még ebben a naptári évben, a színészfizetések emelése mellé ugyanis a kormány elfelejtett extra forrásokat biztosítani a színházaknak, amelyeknek vezetői most tűkön ülve várják a költségvetés-kiegészítés konkrét részleteit. 
 

Kétestés előadás

Decemberben láthatjuk először Tony Kushner Angyalok Amerikáját Victor Ioan Frunză rendezésében. Az idei Uniter gála legjobb előadását jegyző, többszörösen díjazott rendező 22 év után tér vissza a kolozsvári magyar társulathoz, jegyezte meg Tompa Gábor. Nem szokványos előadás lesz, ugyanis két részből áll, amelyet két, egymás utáni este játszanak, mert egy estére az öt óra kissé hosszú lenne, de külön előadásként is megállják a helyüket, mondta az igazgató.
 
Hogy az idei „bemutatóhiányt” kompenzálják, 16 korábbi előadást tartanak műsoron az évad során. A rekorder Ványa bácsinak ez lesz a 11. évada, a két hónappal előre meghirdetett előadásokra még most is öt perc alatt fogynak el a jegyek. Az elmúlt 1-2 évad legjobb 5-6 előadását pedig sűrítve is megnézhetjük a december 6-10. közötti miniévadban, amellyel a társulat a kolozsvári színjátszás 225. évfordulóját ünnepli.
 
Januárban indul a már korábban is beharangozott sorozat, amellyel a kolozsvári magyar színház filmrendezőket ösztönöz előadások rendezésére. A sorozatot Adrian Sitaru indítja: Illegitim című, legutóbbi filmjét adaptálja stúdiószínpadra. A következő évadokban a színház Hajdú Szabolcsot, Tudor Giurgiut és Cristi Puiut szeretné felkérni közös munkára.
 
 
Tavasszal Tompa saját rendezését mutatja be a társulat Los Putrefactos (A rohadtak) címmel. A darabot a fiatal Federico García Lorca, Salvador Dalí és Luis Buñuel szerkesztette folyóirat ihlette, amit soha nem nyomtattak ki, a Franco-rezsim betiltotta. A spanyol avantgárd szerzők magukat nevezték rothadtaknak, rajtuk kívül és szövegeik mellett a darabban megjelenik André Breton, de feltűnik akár a jóisten is, még nem végleges, hogy kik és hányan szerepelnek benne, árulta el a rendező. Felkérte Kovács András Ferencet és Saviana Stănescut is, hogy további szövegekkel járuljanak hozzá az előadáshoz.
 
Mihai Măniuțiu rendező tavasszal tér vissza a magyar társulathoz, májusban tervezik bemutatni Molière klasszikusát, az Úrhatnám polgár című komédiát, akárcsak Mark Ravenhill pool (no water) drámáját. A kortárs angol művet Radu-Alexandru Nica rendezi a stúdióteremben. 
 
Még egy bemutatót zsúfolnak a májusi hónapba, ekkor tervezik színpadra állítani a fiatal, 35 év alatti rendezők számára meghirdetett „versenyre” beérkezett, legerősebbnek ígérkező előadást. 
 
Tompa Gábor a színház emeleti előcsarnokában ismerteti az új évadot
 
Tompa Gábor a színház emeleti előcsarnokában ismerteti az új évadot
 
A pályázat nyerteseit most jelentette be Tompa Gábor. Az előadásterveket az eredetiség, a koncepció kidolgozottsága és a színpadravihetőség kritériuma alapján rangsorolták, ezek alapján az igazgató szerint egyértelműen kiemelkedett Leta Popescu (In)vizibil című előadásterve. Ezen kívül még három tervből készül előadást gyártani a színház a következő évadokban:
  • Andrei Măjeri a Las Meninas című festmény alakjait keltené életre,
  • Porogi Dorka Susan Sontag darabját, az Alice az ágybant állítaná színpadra,
  • Ioana Păun pedig Mercenari / Zsoldosok címmel Mona Bozdog darabjából tervez előadást.
 A 31 pályázat közül további négy előadástervet tartanak érdemesnek arra, hogy továbbfejlesszék, és esetleg valamikor előadás legyen belőlük. A pályázati kiírásra konkrét és világos előadásterveket kaptak, amelyekben a fiatal rendezők elkötelezettek és bátrak a társadalmi problémák megfogalmazásában, dícsérte a pályamunkákat Tompa.
 
Színházműsor. Biró István fotója
 
Az idei bemutatók műsora. Biró István fotója
 
Júniusban láthatjuk majd az évad utolsó bemutatóját, Frank Wedekind Lulu című drámáját Eszenyi Enikő színész, a budapesti Vígszínház igazgatója rendezi. Folytatódik az előadáscsere is a Vígszínházzal, mondta az igazgató: onnan a Pál utcai fúkat hívják Kolozsvárra, az itteni társulat pedig valószínűleg a Rosmersholmmal szerepel majd Budapesten. Az Andrij Zsoldak rendezte Ibsen-dráma a bemutatót követő botrány ellenére kapós lett a nemzetközi fesztiválpiacon: meghívta már az oslói Ibsen Fesztivál, de Bogotából és Szarajevóból is érdeklődnek iránta.
 
Az új évadban a jegyek a nagytermi előadásokra 25, a stúdióelőadásokra 30 lejbe kerülnek, a diákok és nyugdíjasok által igényelhető kedvezményes jegyek 15 lejbe.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.