Az Országos Statisztikai Hivatal vette az abakuszt és kiszámolta nekünk.
A hivatalos adatok szerint egész pontosan 1.092.600 külföldi érkezett és szállt meg valamely turisztikai egységben Románia területén, 2016 első szemeszterében. Ezek a külföldiek összesen 2.761,6 millió lejt hagytak itt.
A legfőbb cél, amiért a külföldiek idelátogattak: üzleti ügyek, kongresszusok, konferenciák, tanfolyamok, vásárok és kiállítások (a vendégek 59 %-a). Őket követik a magáncélból érkezők (41 %). Magáncél persze szintén sok van: kirándulás, bevásárlás, kulturális és sportesemények, baráti és rokoni látogatás, orvosi kezelés, vallási okok, átutazás stb.
Amint az sejthető, a turisták a szállásért fizettek a legtöbbet (53 %), ezt követik az éttermekben és szórakozóhelyeken otthagyott összegek (16,3 %), a harmadik helyen a bevásárlás (12,6 %) áll.
A legtöbb külföldi turista repülőgéppel érkezett Románia területére (73,3 %). A második helyen – messze lemaradva – a saját gépkocsival utazók állnak (14 %), utána következnek a buszok (10,1 %) és az egyebek (2,6 %). Itt érdemes megfigyelni, hogy a vonatok gyakorlatilag bekerültek az egyéb kategóriába, ami nem valami hízelgő a hazai vasúti szolgáltatásokra nézve.
A tavalyi év hasonló időszakához képest a Romániába látogató külföldi turisták száma 100.000 fővel, az itt elköltött pénz összege pedig 18 millió lejjel növekedett. Ami végső soron örvendetes dolog.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
A Szuperliga 11. fordulójában összecsapó Sepsi OSK–Dinamo labdarúgó-mérkőzésen Demjén Ferenc, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja is jelen lesz – szúrta ki a Sepsi Rádió.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.

Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.

Semmi rendkívüli, csupán ismét történelmi mélypontra zuhant a lej az euróval szemben. Jogosítványokkal üzletelt, és még a feletteseit is átverte egy nagyszebeni rendőr.