Mert bizony van ilyen a kolozsvári kínálatban. És naná, hogy akadt olyan fesztiválozó, aki élt a lehetőséggel...
Megszokhattuk már, hogy az Untold fesztivált megelőzően fellendül a pofátlanul drága szállások piaca az önmagát okos (smart) városként számon tartó Kolozsváron, idén azonban új szereplő jelent meg a prérin, nem is akárhol.
A Radisson nemzetközi szállodalánc kincses városi hoteljéről van szó – amely a stadion melletti egykori sportszálló felújított, ötcsillagos „változata” –, amely épp annak a területnek a kellős közepén csillog-villog, amelyet
Nem csoda hát, hogy a vendéglátóipari egység marketingesei ki is találták, hogy ennek a lehetőségnek bizony nem érdemes hátat fordítani, sőt: a fesztivál idejére tematikus szállodává alakul a Radisson Blu, ahol aztán lesz mindenféle koktélparti, exkluzív buli, kivételes kulináris élményparádé – ez derül ki legalábbis abból a reklámszagú közleményből, amely ma jelent meg a helyi és országos médiában. Akinek van pénze lóvéra, most örülhet.
egy japán turista állítólag több mint tízezer eurót pengetett ki négy napra az egyik luxusszobáért – melynek az ablakaiból amúgy is rálátása van a csodálatos fesztiválra –, amelyben a nagyvonalú vendég számára még egy DJ-pultot is felszereltek!
Ha esetleg Honda úrnak nem lesz elege abból a több tucat lemezlovasból, aki majd reggeltől reggelig fogja pakolni a zenemuzsikát az ablakai alatt, ő is
Arról amúgy nem szól a fáma, hogy küldenek-e neki a szobájába egy szelektor urat, ha mondjuk arra vágyik, hogy más pakolja a zenét, miközben a franciaágyán ugrál a szív alakú napszemüvegében. De hátha majd jövőtől ez is belekerül a kínálatba.
Szóval őrület, hogy mik vannak!
Az Untold fesztivál amúgy idén augusztus 4–7. között zajlik, a programját itt lehet böngészni.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.