Vonattal beutazni Európát? Csábítóan hangzik. Persze ahhoz előbb ki kell jutni az országból a CFR egyik járatával… Vigyázat: HUMORVESZÉLY!
Az Európai Bizottság DiscoverEU nevű programjában kisorsoltak 60 950 utazási bérletet az unió fiataljai között, köztük 2343 romániai fiatal is lehetőséget kapott a kontinens bejárására. A környezetvédelem jegyében a szerencsések vonattal fognak utazni. Mi egy kissé előreutaztunk az időben, és elfogtuk egy hazai srác édesanyjának küldött e-mailjét, aki Bukarestből fog elindulni a nagy kalandra a CFR egyik járatával. A levelet alább közöljük:
„Drága Anya!
Három napja búcsúztunk el a bukaresti pályaudvaron, és már majdnem Élesdnél járunk.
A lelkemre kötötted, hogy amint lehet, írjak, de hidd el, eddig nem igazán volt rá alkalmam, mert előbb nem volt jel, majd lemerült a telefonom, a vonaton meg se internet, se áram.
Most is csak azért tudtam visszakapcsolni a mobilomat, mert Alin, háromfős csapatunk egyik tagja fizika szakos, és sikerült a Dorel bácsi tyúkbélcujkájából, a kutyája trágyájából, valamint egy fél pár tornacipőből áramfejlesztőt eszkábálnia. Hamarosan leírom, ki az a Dorel bácsi és a kedves jószága, ám vegyük sorra a kalandokat.
Addig viszonylag jól haladtunk, csak két és fél órás késésünk volt, de ezzel aztán jó sok időt veszítettünk. Volt az egy fél nap is, mire a tűzoltók és a csendőrök összeszedték a maradványokat, szétoszlatták az állatvédők tüntetését, majd jelentős mennyiségű sós kávéval sikerült nagy nehezen kijózanítani az időközben lerészegedett mozdonyvezetőt.
Én akkor már a folyosón ültem a bőröndömön, kiderült ugyanis, hogy három, később felszállt utasnak is arra a helyre szól a jegye, amelyikre az enyém. Később azonban a folyosóról visszaküldtek a kupéba, mert felszállt egy hagyományőrző néptánccsoport, az ő jegyük pedig a folyosóra szólt.
de kérlek, ne aggódjatok apával, már egészen megszoktam itt, nem is vágnak annyira a rácsok.
Ez van, nincs mit tenni – ahogy a kalauz mondta széttárt kezekkel, amikor a helyjegyemet lobogtatva reklamálni próbáltam neki.
Dorel bácsi, a juhász és hű társa Segesvárnál szálltak fel, és amint meglibbentette a subáját, egyből lett helye neki is, a kutyának is, mert két utas falfehéren kitántorgott a kupéból. Dorel bácsi kutyája valójában egy szamár, de Dorel bácsi azt mondta a kalauznak, hogy szó sincs szamarakról, az állat egy öreg bernáthegyi, és egyébként is van jegye, szóval nincs kecmec.
Ez van, nincs mit tenni – tárta szét a kezét a kalauz, miközben bocsánatkérő pillantást vetett ránk.
Dorel bácsi amúgy egészen jó fej, adott a cujkájából, ami csak ízre rossz, igaz, aztán azt is megmondta, miből főzte. Ioana, csapatunk harmadik tagja ekkor hányta le Alint, de igazából a többi szag között elvegyül már ez is. (Közben egyébként Csöpike megette a kisebbik hátizsákomat, remélem nem abban voltak az irataim.)
Most azért ácsorgunk Élesd előtt, mert ötödször is lerobbant a mozdonyunk, ezúttal nem lehetett megjavítani,
Reméltem, hogy ezt a levelet már a kétnapos bécsi városnézés közben írhatom meg, ám nem úgy alakultak a dolgok. Ez van, nincs mit tenni. Így aztán csak annyit kérek, hogy küldd utánam apát autóval Váradig, hogy vigyen haza! Majd megnézem Európát a neten, a fene ott egye meg az egészet.
És még valami: mielőtt hazaérek, kérlek vigyétek ki a kisvonatot a szobámban lévő terepasztalról és égessétek el!
Ölel szerető fiatok!
P.S.: Help!”
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.