Vége az egy hónapos focimaratonnak, épp itt az ideje, hogy alaposan kiértékeljük
Gyorsan elszaladt ez az izgalmakkal teli pár hét, Európa focikirályának koronáztatott Itália, mi pedig számot vetünk az elmúlt 51 meccs tanulságaival és szembenézünk saját jóslatainkkal.
Jó ötlet volt szétszórni egész Európában az Európa-bajnokságot?
Nem derült ki egyértelműen, elsősorban az országonként jelentésen eltérő járványügyi korlátozások miatt. Az biztos, hogy az a két város produkálta a legrosszabb nézettségi adatokat, amelynek a csapata nem jutott ki a tornára: Baku és Bukarest.
A legjobb csapat nyert?
Egyértelműen igen. Az olasz klubfutball, elsősorban az elavult infrastruktúra és a tőkehiány miatt válságban van, a szakmai tudás azonban megvan egy jó csapat összerakásához, ráadásul Roberto Mancini kapott három évet a fokozatos építkezéshez. Az olaszoknak nincsenek világklasszisaik (Donnarumma még, a nyugdíj előtt álló Chiellini-Bonucci védőpáros már nem az), de szervezettségben, csapatjátékban, taktikában messze a legjobbak voltak.
Tényleg Donnarumma volt az Eb legjobb játékosa?
Látványosan kimagasló egyéni teljesítmény nem volt ezen az En-n, főként azért, mert a legtöbb edző igyekezett sokat cserélgetni a játékosait. A sok nagyon jó játékos között a fiatal milánói kapus is ott volt, esetében az UEFA főleg az elődöntő és a finálé 11-eseinél játszott főszerepet díjazta. A csapattársai közül Chiellini (személy szerint neki adtam volna) vagy Jorginho, a spanyol Dani Olmo vagy a dán Maehle ugyanúgy megérdemelte volna, jó pont az UEFA-nak, hogy ezúttal nem fogott látványosan mellé ezzel a díjjal.
Melyik volt az Eb legjobb meccse?
A nyolcgólos Horvátország–Spanyolország (3-5, hosszabbítás után) nyolcaddöntő. Bár akadt benne bőven nevetséges védelmi hibák után született gól, fordulatos és szórakoztató foci volt, egy letűnt korszak visszakacsintása a 21. század realista profizmusára.
Melyik volt a legszebb gól?
" target="_blank" rel="noopener">Patrik Schick csodatalálatát szerintünk nem sikerült felülmúlni.
Tényleg ilyen jók a dánok?
Az Eb meglepetéscsapatai közül a csehek, a svájcial és némi szerencsével az ukránok is a legjobb nyolcig jutottak, a dánok viszont a döntő kapujába. Az angolok elleni hosszabbításra már kifulladtak, de Christian Eriksen drámája után a fél világ nekik drukkolt. Dinamikus, direkt és gyors focit toltak, és ami leginkább a nagycsapatok szintjére emelte őket, hogy vesztes helyzetből, rossz kezdés után is talpra tudtak állni.
Kik a legrosszabb tippelők?
Naná, hogy a Főtér szerzői. Az olaszok győzelmét nem láttuk előre, a legjobb négy közé jutó olasz-spanyol-angol triótól inkább leszereplést vártunk, bajnokjelöltjeink, a németek és a franciák is hamar elvéreztek, a dánok menetelését sem láttuk előre. Egyedül Balogh kolléga lehet büszke Cristiano Ronaldo gólkirályi címének megjóslására.
...és a legjobbak?
Naná, hogy az olvasók! A szavazógépünk végeredménye azt mutatja, Olaszország fölényesen nyerte a tippversenyt megelőzve Magyarországot (a magyar lélek, ugye) és Angliát.
Az Eb válogatottja (a Főtér szerint): Donnarumma (olasz) – Maehle (dán), Chiellini (olasz), Bonucci (olasz), Shaw (angol) – Ferran Torres (spanyol), Olmo (spanyol), Damsgaard (dán) – Chiesa (olasz), Kane (angol), Schick (cseh).
Generációk ellopott ifjúsága, avagy egy John Lydon nevű öreg punk a színpadon
Szántai János
Az öreg punk elővarázsolt egy fiatalembert, aki dühösen kérdőre vonta a közönséget. És nem tudtuk elmondani, hova lett a repülőgép, az Északi-sark, a büszke és szabad Magyarország és a többi…
Demeter András kicsinálása – szempontok egy igen gyorsan levezényelt, virtuóz akcióhoz
Fall Sándor
Azt nem tudni, hogy a lemondott miniszter ellen kik tervelték ki és hajtották végre az akciót, elképzelhető, hogy ez soha nem is fog kiderülni.
Az egyesült Nagy-Románia máig nem jelent egységesítést
Sólyom István
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
„De hát én erdélyi vagyok, na” – a 90 éves Bodor Ádámot köszöntötték Kolozsváron
Varga László Edgár
Az író többek között arról beszélt, hogy ő „csak betévedt” az irodalomba, és arról is, milyen ambivalens érzésekkel tölti el a szülővárosába való visszatérés.
