Egy szoros és egy nagyon sima mérkőzéssel zárultak az foci Európa-bajnokság negyeddöntői, Anglia takaréklángon is megnyerte az egyetlen nem a Wembley-ben játszott mérkőzését, míg Dánia egy félidő alatt elintézte a cseheket.
A negyeddöntők színe: a fehér. Mind a négy továbbjutó, Spanyolország, Olaszország, Dánia és Anglia is ilyen mezben lépett pályára a legjobb nyolc között.
Az Eb meglepetéscsapata: immár hivatalosan is Dánia. A csehekkel kellett ezt lemeccselniük, és bár 2-1-nél volt néhány forró pillanat Kasper Schmeichel kapuja előtt, még úgy is mgérdemelten mentek tovább, hogy első góljukat egy tévesen megítélt szögletből fejelték.
Az Eb csatárátka: három gólnál több egyenlő a kieséssel. A góllövőlista első öt helyezettje, az öt és négy találatot elérő játékosa mind olyan csapatban szerepel, amely már nincs versenyben. Patrik Schick utolérte Cristiano Ronaldót, de megelőzni már fogja.
A negyeddöntők duplázói: az angolok. Az első négy meccsükön négy gólt szereztek, most alig egy óra alatt ugyanannyit az ukránok ellen. Az olasz módra, biztonsági futballal végigtolt első négy és fél meccs után most végre előkerült a brit stílus, és szünet után három fejesgóllal intézték el Ukrajnát.
A nap visszatérője: Gareth Soutgate. Anglia szövetségi kapitánya játékosként akkor is a csapat tagja volt, amikor a futball szülőhazája 25 évvel ezelőtt utoljára jutott a legjobb négy közé az Európa-bajnokságon.
A negyeddöntők várakozói: Szudakov, Timcsik és Dobvik. A három ukrán cserejátékos hiába várta percekig, hogy beállhason az angolok ellen, az utolsó percek folyamatos játéka miatt erre esélyük sem volt.
Európa-bajnokság, negyeddöntők:
Csehország–Dánia 1-2 (Schick 49., illetve Delaney 5., Dolberg 42.)
Ukrajna–Anglia 0-4 (Kane 4., 50., Maguire 46., Henderson 63.)
Az elődöntők programja
Július 6., kedd: Spanyolország–Olaszország (22.00)
Július 7., szerda: Dánia–Anglia (22.00)
A góllövőlista élmezőnye:
5 gólos: Patrik Schick (cseh), Cristiano Ronaldo (portugál)
4 gólos: Romelu Lukaku (belga), Karim Benzema (francia), Emil Forsberg (svéd)
3 gólos: Georginio Wijnaldum (holland), Robert Lewandowski (lengyel), Haris Seferović, Xherdan Shaqiri (svájciak), Harry Kane, Raheem Sterling (angolok), Kasper Dolberg (dán)
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.