// 2026. május 24., vasárnap // Eszter, Eliza

Volt sütnivalójuk: bajba került pár váradi diák, mert az osztályteremben sütöttek miccset

// HIRDETÉS

Megúszták volna, ha nem örökítik meg a rendhagyó piknikezést a TikTok-on.

Nem akart nagy ügyet csinálni a nagyváradi Partenie Cosma Gazdasági Szakközépiskola vezetősége abból a diákcsínyből, amit néhány diákjuk követett el pár héttel ezelőtt az iskolában, de mivel a diákok által készített TikTok-felvételek nagy nyilvánosságot kaptak, nem lehetett szőnyeg alá söpörni az esetet.

Az történt, hogy turizmusra és vendéglátásra szakosodott tizenegyedikes diákok a nyolcadikosok számára szervezett szakbemutató vásárra vettek egy tálca csórékolbászt, mellé pedig sütnivaló burgonyát. Egyikük elhozta otthonról az elektromos grillsütőt, kinyitották az ablakokat, megsütötték és elfogyasztották az így elkészített ételt. Egyik diáktársuk durva szitkozódás közepette közzétette a TikTokon a jelenetet, ami ezt követően futótűként terjedt a diákok körében.

A sajtóhoz forduló egyik váradi lakos szerint az igazgató éppen elutazott egy külföldi projekt miatt, az aligazgató és a tanárok pedig megpróbálták eltitkolni a történteket. Daniel Negrean igazgató elismerte, hogy volt egy tipikusan kamaszkori csínytevés az iskolában, amikor is a tizenegyedikesek engedély és felügyelet nélkül sütögettek az osztályteremben. Az érintett diákok megrovásban részesültek, a felvételt készítő, szitkozódó fiú magaviseleti jegyét négyesre, a grillsütést magára vállaló „főszakácsét” nyolcasra vitték le.

Az iskolákban jelen lévő tanároknak is magyarázattal kell szolgálniuk, miért nem léptek közbe, ha érezték a folyosókon terjengő miccsszagot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Gyergyószéki keresztaljával érkezik Sulyok Tamás a csíksomlyói búcsúba
Krónika

Gyergyószéki keresztaljával érkezik Sulyok Tamás a csíksomlyói búcsúba

Gyergyószéki keresztaljához csatlakozva, gyalogosan érkezik a szombati csíksomlyói búcsúba Sulyok Tamás köztársasági elnök, akiről előre lehetett tudni, hogy idén is részt vesz a százezreket megmozgató székelyföldi eseményen.

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté
Főtér

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro