// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Visszavágás három év után: Prágában nyert a Kolozsvári CFR

// HIRDETÉS

Két év után először nyert idegenben európai kupamérkőzést a CFR, ráadásul egy olyan csapat ellen, amelyet román együttes még sosem győzött le az európai kupákban.

A Slavia Prága három éve a Bajnokok ligája kapujában verte kétszer is 1-0-ra a CFR-t, ám azóta sok víz lefolyt a Szamoson és a Moldván is.

Néhány hírmondó ugyan mindkét oldalon akadt, és ugyanúgy a csehek voltak a meccs esélyesei, Dan Petrescu viszont imád underdogként meccselni. A CFR edzője a védelmére bízta magát, amely állta a sarat, és a 65 százalékos cseh labdabirtoklás,

a 22 hazai lövés és 12 szöglet ellenére is lehozta kapott gól nélkül a meccset.

A csehek az első félidőben lőttek két kapufát, a CFR viszont az utolsó percben egy okos gólt: Rangelo Janga találata a 120. kolozsvári gól volt az európai kupákban. A második félidőben pedig Simone Scuffet őrizte hibátlanul a CFR kapuját, az olasz hálóőr nyolc védése között két kimondottan nagy bravúr is akadt.

A kolozsvári siker pedig egyben a prágaiak román klubok elleni veretlenségének is véget vetett.

Mivel a csoport másik meccsén a koszovói Ballkani utolsó perces góllal nyert a törökországi Sivasban, három forduló után teljesen egyforma mérleggel (4-4 pont nullás gólarány) áll mind a négy csapat –

ennél izgalmasabban alakuló négyes nincs is idén az európai kupákban.   

A FCSB – az immár a pocsékul kezdett bajnokságot preferáló Gigi Becali parancsára – tartalékosan utazott el Dániába, a Silkeborg pedig nem kegyelmezett és öt kaput találó lövésből ötöt vágott a bukaresti csapatnak.

Európa Konferencia-liga, 3. forduló, G-csoport:

Slavia Prága–Kolozsvári CFR 0-1 (Janga 45.)

Sivasspor–FC Ballkani 3-4 (Ulvestad 1., Yesilyurt 75., Yatabare 90+1., illetve Thaqi 20., Potoku 31., Korenica 66., Krasniqi 90+4.)

Az állás: 1. Ballkani 4 pont (7-7), 2. Sivasspor 4 (5-5), 3. Slavia 4 (4-4), 4. CFR 4 (2-2).

B-csoport:

Silkeborg–FCSB 5-0 (Klynge 3., Kusk 8., Helenius 35. – 11-esből, Thordarson 58., Adamsen 71.)

Anderlecht–West Ham United 0-1 (Scamacca 79.)

Az állás: 1. West Ham 9, 2. Anderlecht 4, 3. Silkeborg 3, 4. FCSB 1.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro