// 2026. november 3., kedd // Győző

Verespatak mától hivatalosan a világörökség része lett, legalábbis egy töredéke

// HIRDETÉS

Ez elviekben azt is jelenti, hogy az arany a földben marad.

Jó hír érkezett a Világörökség Bizottság 44. bővített ülésszakáról: kilenc évnyi teketóriázás után Verespatakot felvették az UNESCO világörökségi listájára, sőt, a Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa (ICOMOS) javaslatára veszélyeztetett világörökségi helyszínként is regisztrálták. Fontos megjegyezni azonban, hogy

nem a teljes település esik védelem alá, hanem csak a római kori bányarendszer.

Az Országos Örökségvédelmi Intézet közleménye szerint a szakértők két évtizednyi munkájának gyümölcse érett be ezzel a döntéssel be, napra pontosan 65 évvel azután, hogy Románia csatlakozott az UNESCO-megállapodáshoz.

A bányászati kultúrtáj egyetemes kulturális értékei, a kiterjedt, változatos, technikailag komplex római kori bányarendszer, a lelőhely környéke, a jellegzetes lakóövezet, a szakrális terek és a temetők egyaránt szerepet játszottak abban, hogy Verespatakot a világörökség részének nyilvánítsák. Mivel veszélyeztetett helyszín lett, az UNESCO javasolni fogja, hogy

egy nemzetközi szakértői bizottság látogasson a helyszínre, és tegye meg a szükséges lépéseket a konzerválás érdekében.

Az örökségvédelmi intézet szerint a verespataki közösség, ugyanakkor az ország örökségvédői egyaránt örvendhetnek Verespatak új státuszának, mert így partneri együttműködésben az állammal, közösen meghozhatják azokat az intézkedéseket, melyek az örökség megőrzéséhez és a környék fenntartható fejlődéséhez vezethetnek.

Nem mindenki örül a döntésnek: Eugen Furdui verespataki polgármester szerint ez nem válik sem a helyiek, sem az ország hasznára, sőt a közösségre plusz terheket ró majd az épületek rekonstrukciójának kötelezettsége. Azt állítja,

az aranykitermelés tilalma közép- és hosszútávon blokkolja Európa legnagyobb lelőhelyének értékesítését,

miközben a helyiek nyomorban élnek, többségük nem is akarja, hogy Verespatak a világörökség része legyen.

A polgármester egyébként hosszú évek óta hangolja az embereket a bányanyitásra, és gyakran vádolják azzal, hogy a fejlődésre vonatkozó minden más öltetet leseper az asztalról.

Románia 2016-ban terjesztette elő Verespatak felvételét az UNESCO világörökségi listájára, a pályázatot 2017 elején, egyik utolsó intézkedéseként a Dacian Cioloș vezette szakértői kormány nyújtotta be. Aztán jött a PSD-kormány, mely 2018-ban inkább visszavonta a jelentkezést. Az ok: az aranyat kitermelni óhajtó kanadai Gabriel Resources pert indított Románia ellen, amiért 15 évnyi várakoztatás után, a szűnni nem akaró utcai tüntetésekre hivatkozva végül Bukarest megakadályozta a tervezett aranybánya-beruházást. Románia akár 4,4 milliárd dollár kártérítésre is kötelezhetik – ez a hatalmas összeg a mostani kormányt is megijesztette, mely szintén fontolgatta, hogy visszavonja Ludovic Orban kormánya által benyújtott újbóli felterjesztést.

Végül erre azonban nem került sor.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro