A rendőrszakszervezetek szerint eleve úgy írták ki a közbeszerzést, hogy egyetlen autómárka feleljen meg a követelményeknek, a BMW. De mi köze mindehhez az államfőnek?
Nem hagyta szó nélkül az Europol rendőrszakszervezet, hogy a román rendőrség olyan követelményekkel állt elő az új autókra kiírt közbeszerzési eljárás során, hogy azoknak csak egyetlen autómárka felelhessen meg, a BMW. Azzal, hogy nyolc (+1) fokozatú automata sebességváltós járgányt kerestek, gyakorlatilag kizárták a BMW mellett esetlegesen labdába rúgó nagy autóforgalmazók 80 százalékát, állítja a rendőrszakszervezet, mely szerint
Minden úgy történt, ahogy eltervezhették: az egyetlen jelentkező az Automobile Bavaria, a BMW hivatalos romániai forgalmazója volt, mely így könnyen elnyerte a 98 millió lejes szerződést. Ennek értelmében a rendőrség leghamarabb jövő év júniusáig kaphatja meg az első száz BMW-jét, a hatszázból.
A rendőrszakszervezet több gyanús körülményt is szóvá tesz, az egyik legsúlyosabb ezek közül, hogy szerintük személyre szabták a közbeszerzési kiírást, hogy az Klaus Iohannis államfő régi cimborájának, az Automobile Bavaria német állampolgárságú társelnökének, Michael Schmidt Horstnak kedvezzen.
Iohannis még Nagyszeben polgármestere volt, amikor először magyarázkodnia kellett az üzletemberrel ápolt jó viszonya, illetve az önkormányzat rendelkezésére bocsátott BMW miatt. Michael Schmidt Horst az elnökválasztási kampányban is támogatta Iohannist, akkor egy 60 négyzetméteres ingatlant tett elérhetővé a kampánystáb számára. A szoros barátság jele az is, hogy Schmidt Horst és felesége még a Nagy Károly-díj németországi átadására is elkísérték Iohannist.
A közbeszerzés lebonyolításán túl az Europol az autóval sincs megelégedve. Időveszteségnek tartják, hogy még egy közbeszerzési kiírásra lesz szükség a rendőri munkához elengedhetetlen berendezések (mint például adóvevő, sziréna, jelzőfény, felirat, az utasteret kettéválasztó fal, stb.) felszerelésére, ugyanis a BMW nem foglalkozik ilyesmivel. Az egyetlen pozitívum, amit az Europol kiemel:
Az Automobile Bavaria közleményben reagált a bukaresti sajtónak a rendőrszakszervezet vádjaira, melyben kifejti: az első közbeszerzési kiíráson nem vettek részt, mert a chiphiány miatt nem tudták volna tartani a határidőt, és maguk is meglepődtek, hogy egyedüli pályázók voltak a második kiíráson. Az Automobile Bavaria cáfolja, hogy csak a BMW felelt meg a kiírásban szereplő feltételeknek, mondván az Audi és az Alfa Romeo is gyárt hasonló sebességváltós modelleket.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.