// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Végre egy ilyen hír is: el kell bontani egy építkezést egy természetvédelmi területen

// HIRDETÉS

A tengerpart egyik utolsó szűz területén akartak turisztikai luxusközpontot építeni. De nem fognak.

Románia fekete-tengeri partvidéke a Duna-deltától délre, a bolgár határig szinte teljesen egybefüggő turisztikai övezet, egymást érik a nyaralóvárosok és üdülőközpontok. A turisztikai ágazat szereplői pedig mindent megtesznek, hogy hogy a nyári hónapokra odacsábítsák a tengerparti nyaralásra vágyó romániai és külföldi turistákat. Emiatt a tengerparton gombaként nőnek ki a földből az újabb és újabb nyaralóközpontok, épületek. Aminek persze sok esetben az a következménye, hogy a pusztán gazdasági érdekeket szem előtt tartó ingatlanfejlesztők összehangolatlanul, a szabályozásokat gyakran kijátszva próbálnak minél több kiadható épületet, szállodát, éttermet és egyéb létesítményt felhúzni, lehetőleg minél közelebb a tengerhez.

A Konstancától mintegy húsz kilométerre északra fekvő Corbu tengerpartján eddig sikerült a viszonylag háborítatlan természeti állapotokat megőrizni, ezért is lett népszerű azok körében, akik a nyaralóvárosokban uralkodó zsúfolt, zajos bazári környezet helyett inkább a homokos, füves, bokros, csendesebb tengerpartot választanák.

Csak hát persze ide is betört az ingatlanláz,

egy fejlesztő pedig épp ebbe a háborítatlan természeti környezetbe kívánt egy 30 hektáros, 24 épületből, étteremből, medencékből, utakból és parkolóból álló luxusnyaraló-komplexumot felhúzni. Meg is szerezte az építkezési engedélyt, de mivel a térség részben a Duna-delta rezervátumhoz tartozik, egy sor szigorú feltétellel. A kikötések között szerepel az is, hogy az építmények alapját csak fémből és fából lehet elkészíteni.

Mivel a projekt kapcsán többen is feljelentést tettek – többek között Bogdan Bola Konstanca megyei PNL-képviselő –, a hatóságok ellenőrizték az ügyet és még február elején

elrendelték az építkezés leállítását.

A fejlesztő Logis Proiect kft. folytatta a tevékenységet, ezért csütörtökön újabb helyszín ellenőrzést tartottak és megállapították, hogy az építmények nem szabályosak: vasbetonból építették az alapokat, ami illegális.

Ezért a beruházó kapott egy 50 ezer lejes pénzbírságot, a hatóságok pedig elrendelték az épülő komplexum teljes elbontását és a helyszín visszaállítását eredeti állapotába. A corbui tengerpartszakasz tehát továbbra is megmarad természet adta állapotában, persze kérdés, hogy meddig.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro