// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
vegyesen

Vasárnapi hírmix: holnap kezdődik az iskola, az összevonásra ítélt kulturális intézmények haladékot kaptak

// HIRDETÉS

És újabb orosz dróndarabokat találtak román területen.

A kulturális intézmények összevonásának határideje 2025. január elseje

Raluca Turcan kulturális miniszter szombaton beszélt a kulturális intézmények tervezett összevonásáról, mellyel szerinte „nevetséges” összegeket fognak megtakarítani. Azt is leszögezte, hogy mivel „bűnnek” tartaná egy helyhatóságilag előírt, egységes sablon alapján végrehajtani az összevonását, kieszközölte, hogy a folyamat lezárásának határideje 2025. január 1. legyen. Szerinte, ha korábbi lenne a határidő, mondjuk 2024. január elseje, akkor „darabokra esne” az ország kultúrája. Az Agerpres cikke szerint azt is elmondta, hogy az összevonásokra vonatkozó javaslatokat a köztisztviselők és műszaki csapatok fogják megtenni, akiknek nincs rálátásuk a kulturális intézmények specifikusmára jegyeire. Ha ez esetleg nem lenne mindenki számára érthető és nyilvánvaló, példával is alátámasztotta gondolatait, megemlítette az adományokból fenntartott vagy a parlament által meghozott jogszabályok alapján működő kulturális intézményeket, illetve azokat, amelyek egyediségét az adja, hogy valamely etnikai csoporttal állnak összefüggésben. Kiemelte, hogy a pénzügyminiszterrel és a kormányfővel folytatott tárgyalások során sikerült elérnie, hogy letegyenek arról a tervről, hogy a helyi hatóságok alárendeltségében működő kulturális intézmények finanszírozását a saját bevétel által kitett százalékhoz kötik, sőt sikerült kieszközölnie, hogy a kulturális intézmények összevonása elől kivételt képezzenek az 50-nél kevesebb alkalmazottal működő intézmények. Azaz ígéretei szerint több erdélyi, magyar vonatkozású kulturális intézmény is reménykedhet, hogy még sem néz olyan sötét jövő elé, ahogyan az pár hete kinézett.

A, la, ola, skola, ISKOLA!

Körülbelül 2 700 000 óvodás és iskolás kezdi hétfőn az új tanévet. A tanügyminisztérium által jóváhagyott ütemterv szerint a 2023-2024-es tanév 36 oktatási hétből áll. Az új tanévben is lesz bőven (lehet az iskolások másként gondolják) vakáció: október 28. és november 5. között, december 23. és 2024. január 7. között, majd egy hét a tanfelügyelőségek döntése alapján 2024. február 12. és március 3. között, majd április 27. és május 7. között és végül június 22-én újra kezdődik a nyári vakáció. Ebben a tanévben is lesz Iskola másként hét és a Zöldhét, ezeket az intézményeknek 2024. április 26-áig kell megszervezniük.

Ismét orosz drón darabjaira bukkantak Tulcea megyében

Az orosz hadsereg által használtakhoz hasonló drón darabjaira bukkantak szombaton a román haditengerészet katonái. A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint azért kutatták át a Tulcea megyei Plauru település térségét, mert a helyi hatóságoktól olyan információkat kaptak, miszerint a falutól délkeleti irányban mintegy 2,5 kilométernyi távolságra dróndarabok lehetnek. A védelmi minisztérium közölte: a helyszínen valóban olyan drón darabjait találták meg, amilyeneket az orosz hadsereg használ, így a területet lezárták, a roncsdarabokat megvizsgálják. A szombati „felfedezés” nyomán, a külügyminiszter megbízásából sürgősen bekérették az orosz nagykövetség ügyvivő megbízottját. Az orosz diplomatának Iulian Fota stratégiai ügyekért felelős államtitkár közvetítette, hogy a román fél tiltakozik Románia légterének megsértése miatt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro