Okulva az egy nappal korábbi, maratoni tárgyalások kudarcából, ma már nem is erőltették túlságosan az egyezséget.
A nemzeti liberálisok (PNL) Florin Cîțut, az USR-PLUS Dacian Cioloșt jelöli kormányfőnek, köszönhetően annak, hogy egyszerűen nem tudták úgy elosztani a fontosabb pozíciókat, hogy mindenki elégedett legyen. Szombaton hat-hét óra alatt alig sikerült bármiben is megegyezni, vasárnap a PNL már eleve úgy állt hozzá, hogy kár lenne újabb hét órán tárgyalni a semmit, és két óra után enerváltan otthagyták a tárgyalások helyszínét.
A nézeteltérés legfőbb oka: az USR-PLUS ragaszkodik ahhoz, hogy Dan Barna legyen a képviselőház elnöke, és nem fogadják el Ludovic Orban javaslatát, miszerint nyílt szavazáson döntsenek erről a képviselők. Állítólag Orban biztos abban, hogy nyílt szavazáson, néhány PSD-s honatya extra támogatásával őt szavaznák meg a képviselőház élére.
Sajtóértesülések szerint a pártváltás tiltása – melyet eredetileg az RMDSZ kezdeményezett garanciaként arra a lehetőségre, ha a PNL esetleg kitenné őket a kormányból – is arról szól, hogy a PNL túl sok új barátra tett szert a PSD-ből. Ugyanakkor sem az RMDSZ, sem az USR-PLUS nem bízik abban, hogy Ludovic Orbanék tisztességes játszmát játszanak. Megtörténhet, hogy a PNL kisebbségi kormányzásra készül, a törvényhozásban pedig a PSD támogatását élveznék.
A PNL a felelősségtudat hiányát rója fel a USR-PLUS-nak, és azt hangoztatja, hogy ők így, vagy úgy, de kormányozni fognak. Év végéig muszáj összeállnia egy kormánynak, mert máskülönben január elsejétől életbe lép néhány csapnivaló PSD-s törvénymódosítás (például az önkormányzati tisztségviselők speciális nyugdíjakat kaphatnak). Ezt sürgősségi kormányrendelettel tudnák megakadályozni.
Hétfőn a pártok képviselőinek jelenésük van Klaus Iohannis államfőnél, aki dönthet, mi legyen a továbbiakban. Az RMDSZ hétfő délelőtt a Szövetségi Állandó Tanácson vitatja meg, hogy álljanak-e egy miniszterelnök-jelölttel Iohannis elé a 15 órakor esedékes találkozón.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.