// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Varázsgombát rendeltek az internetről, a rendőrök alaposan megszívatták őket

// HIRDETÉS

Csiperkére cserélték a hallucinogén szert, hogy tetten érjék a három fiatalt, akiket mellesleg egy Netflixes dokumentumfilm inspirált.

Egy tanulságos történet következik arról, hogy miért nem érdemes hirtelen ötlettől vezérelve a dark webről varázsgombát rendelni, és milyen súlyos következményeket von maga után a tiltott szerek postai úton történő behozatala az országba. A történet szálai tavaly júniusra vezethetőek vissza, amikor három dévai fiatal – S. Ruben, S. Dan Mihai şi J. Alin Arthur – megnézett egy dokumentumfilmet a Netflixen a hallucinogén gombák hatásáról, és fellelkesülve a látottakon úgy döntött, hogy beszerez három adagot a pszichedelikus szerből. Korábban már fogyasztottak füvet és LSD-t, tehát nem volt számukra ismeretlen a drogok világa, gyakran szörfözgettek az interneten ebben a témában.

A dark weben (titkosított, azaz sötét weben) rátaláltak egy külföldi honlapra, ahonnan varázsgombát tudtak rendelni, a három adagért 46 eurót fizettek. A csomag meg is érkezett a posta székhelyére, csakhogy addigra a gyulafehérvári rendőrség szervezett bűnözés elleni csoportja is értesült az illegális szállítmányról – nem egyértelmű, hogy honnan, de vélhetően az internetszolgáltatótól. Az illetékes ügyész jóváhagyta, hogy a rendőrök felbontsák és átkutassák az S. Ruben nevére érkezett csomagot, melyben három átlátszó tasakot találtak barna színű növényi szubsztanciával, valamit drogokról szóló szórólapokkal.

A csavar a sztoriban, hogy a rendőrök a lefoglalt varázsgombát kicserélték hétköznapi csiperkére, majd visszacsomagolták annak érdekében, hogy tetten érjék az időközben telefonon is lehallgatott S. Rubent és két társát. A rendőrök akkor csaptak le rájuk, mikor S. Ruben lakására értek, és a drog elfogyasztására készültek, így minden bizonyítékot megszereztek ahhoz, hogy a vád stabil lábakon álljon.

Hiába ismerte el bűnösségét, a rendelés értelmi szerzője, a 27 éves S. Ruben 3 év 1 hónap és 10 nap letöltendő börtönbüntetést kapott. Hasonló korú társai nem ismerték el a bűnösségüket, a bíróság végül 6, illetve 7 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte őket, két év próbaidővel. A fiataloknak a gyulafehérvári fellebbviteli bíróságon van lehetőségük a fellebbezésre.

Így vált egy ígéretes tépés életre szóló rémálommá.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro