// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Váratlanul az egekbe szökött a napi esetszám, és megdöntött minden eddigi rekordot

// HIRDETÉS

Ez még nem az iskolakezdéssel, inkább a nyaralási időszak végével állhat összefüggésben.

Az elmúlt napokban még semmi jele nem volt annak, hogy egy nap alatt ekkorát fog nőni az esetszám: kedden relatív magas tesztelés mellett még „laza” 1111 új fertőzöttről tájékoztatott az Stratégiai Kommunikációs Csoport, szerdán váratlanul megdőlt minden eddigi rekord az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek számát illetően. Összesen 1713 új beteget diagnosztizáltak, ami magasan meghaladja az augusztus végi 1504-es rekordot, illetve a tavaszi csúcsot (523).

Összesen 25 991 tesztet végeztek el, ami azt jelenti, hogy szinte maximális kapacitással működtek a laboratóriumok, azonban volt már ennél magasabb mintavizsgálat is egy nap alatt. A szakértők szerint a számok még nem az iskolakezdés hatását tükrözik – az majd csak két hét múlva kezd érződni a számokon –, hanem a nyaralási időszak végét. Ami abban is megmutatkozik, hogy egyre kevesebben kérnek tesztet magánúton, mivel kevesebben utaznak külföldre, emiatt nincsenek tesztelésre kényszerülve. Az elmúlt 24 órában 9449-en kértek koronavírus-tesztet, 16 542 személytől az orvosi protokoll keretében vettek mintát. Az is említésre méltó, hogy 714 újratesztelés esetében maradt pozitív a diagnózis (ez is viszonylag magas szám). A pozitív tesztek aránya: 6.48%.

Ismét ötven alá csökkent a 24 óra leforgása alatt koronavírus-fertőzés következtében elhunyt betegek száma: a tegnapi 51 eset után ma 49 halálesetet regisztráltak. Hárman a 40-49 év közötti korcsoportba tartoztak, a többi elhunyt idősebb volt. Mindannyian más betegségekkel is küzdöttek.

Jelenleg 6854-en tartózkodnak kórházban, 471 fertőzöttet az intenzív terápián ápolnak – ez azt jelenti, hogy a súlyos betegek száma ismét növekvő tendenciát mutat.

Először fordul elő, hogy Kolozs megye a második helyen szerepel – Bukarest után – az esetszámok megyei lebontásában. Ez annak is betudható, hogy fertőzési gócpont alakult ki az Apahidához tartozó Dezmér faluban működő idősotthonban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro