// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Váratlan kormányalakítási fordulat: Cîțu is, az USR is pofára esett, Nicolae Ciucă a PNL miniszterelnök-jelöltje

// HIRDETÉS

Úgy néz ki, a jelenlegi ügyvivő miniszterelnök búcsúzik a kormányfői széktől, a renitens korábbi koalíciós partner pedig nem lesz benne a következő kormányban.

Meglepő, bár az előzmények ismeretében némileg érthető döntéssel sokkolta a közvéleményt a jelenlegi ügyvivő kormány vezető erejét adó, és reményei szerint a következő kormányt is irányító Nemzeti Liberális Párt (PNL): a Klaus Iohannis által a kormányalakításról kezdeményezett csütörtöki egyeztetésen Florin Cîțu pártelnök, jelenlegi ügyvivő kormányfő helyett Nicolae Ciucă ügyvivő védelmi minisztert, tartalékos tábornokot jelölte miniszterelnöknek.

Ezzel teljesítette a korábbi koalícióból a Cîțuval kirobbant konfliktus miatt kilépett, majd a Cîțu-kormány megbuktatásában is közreműködő Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) feltételét, miszerint az csak akkor tér vissza a koalícióba, ha nem a PNL elnöke lesz a miniszterelnök.

Csakhogy úgy néz ki, hogy nem csupán Cîțu nem kapja meg, amit szeretne, hanem az USR sem: a liberálisok ugyanis úgy döntöttek, hogy a további koalíciós torzsalkodást megelőzendő,

be sem veszik az USR-t a kormányba, helyette PNL-RMDSZ kisebbségi kormányt akarnak.

Florin Cîțu PNL csütörtökön délben megerősítette, hogy Ciucă a jelöltjük, és azt is, hogy az USR-rel nem akarnak ismét együtt kormányozni – szerinte ez a párt érettségét bizonyítja.

Azt is elmondta: ő maga állt elő a javaslattal, amit a pártvezetés csütörtökön reggel egy alig ötperces ülésen el is fogadott.

Ez természetesen csak akkor működőképes, ha a kisebbségi kormány valakitől külső támogatást kap a parlamentben – és jelen állás szerint úgy néz ki, hogy az eddig legfőbb ellenfélnek kikiáltott, de

a legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) hajlandó ezt a külső támogatást megadni.

Marcel Ciolacu, a PSD elnöke ugyan félszájjal még mindig arról beszélt csütörtökön délelőtt, mielőtt ő is találkozott volna Iohannisszal, hogy azért a PSD számára kedvező előre hozott választás lenne a legjobb megoldás, de kiszivárgott információk szerint azért hajlik arra, hogy a jelenlegi egészségügyi válság idején biztosítsa a külső támogatást a kisebbségi PNL-RMDSZ-kormánynak.

Az USR-nek persze ez nem tetszik: Dacian Cioloş, az USR elnöke szerint –  akinek tervezett, kisebbségi kormányát szerdán szavazta le a parlament –  csakis egy teljes jogkörökkel és parlamenti többséggel is rendelkező kormány képes megfelelően kezelni a válsághelyzetet, ezért szeretné a PNL-USR-RMDSZ-koalíció helyreállítását.

A PNL és a PSD összeborulását úgy értékelte: azzal

ismét összejött az egykori Szociálliberális Unió (USL),

amelyben a két párt közösen kormányzott – mindaddig, amíg össze nem vesztek.

A végső döntés természetesen Klaus Iohannis államfő kezében van, hiszen a pártokkal való egyeztetést követően ő ad kormányalakítási megbízatást az egyik jelöltnek.

De mivel a PNL vélhetően nem állt volna elő olyan jelölttel, akit ő nem támogat, jelen állás szerint Ciucă rendelkezik a legtöbb eséllyel arra, hogy felkérje kormányalakításra.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro