// 2026. november 7., szombat // Rezso

Váradon egy utca lakói virágládákkal akadályozzák meg, hogy az autók a járdára parkoljanak

// HIRDETÉS

Az önkormányzat pedig nem az autósok pártjára állt.

Bizonyára sokaknak van már tele a hócipője azokkal az autósokkal, akik a járdára parkolnak, ezzel pedig arra kényszerítik a gyalogosokat, hogy az úttesten közlekedjenek, amivel csak még veszélyesebbé válik a közlekedés.

Nagyváradon az egyik utca lakói megelégelték a jelenséget, és tettek is ellene.

A belvárosi – a színház előtti Bémer (Ferdinánd) térből kiinduló –, meglehetősen szűk Szalárdy János (George Coşbuc) utca szinte teljes hosszában virágládákat helyeztek ki a járdák szélére, egymástól pont akkora távolságra, hogy még véletlenül se lehessen felparkolni rájuk.

Tájainkon megszokhattuk, hogy a hatóságok ilyenkor szigorúan összevont szemöldökkel jelennek meg, és ejnye-bejnyézve felszólítják a polgárokat, hogy állítsák helyre a közterület eredeti állapotát.

Nos, a nagyváradi önkormányzat most megtörte ezt a hagyományt.

A városháza műszaki osztálya ugyanis közleményt adott ki, amelyben megdicsérte a kezdeményezést.

Mi több, egyeztetésre hívta a lakókat a zöldterületekért felelős részleg illetékeseivel, a tervek szerint ugyanis egyrészt tanácsokkal kívánják ellátni őket a kihelyezett növények gondozásával kapcsolatban, másrészt további virágokat bocsátanak a rendelkezésükre.

Az önkormányzat ugyanis úgy értékeli: a kezdeményezés a praktikum – miszerint a gyalogosok zavartalanul használhatják a járdát – mellett tetszetősebbé is teszi a belvárosi környezetet.

Amúgy a belvárosi parkolás egy ideje már problémás Nagyváradon –

de nem azért, mert nincsenek parkolóhelyek, sőt.

Az elmúlt években a város szívében, a Szent László tér mellett háromszintes mélygarázs épült a Körös-parton, és több parkolóház is megépült, illetve épül a központban.

Ehhez képest az emberek továbbra is az utcai parkolóhelyeket használják, mert jobban szeretnek közvetlenül azon épületek előtt megállni, ahol dolguk van.

Az önkormányzat úgy próbálta bekényszeríteni az autósokat a parkolóházakba, hogy egy órásra csökkentette a parkolási időt, valamint drasztikusan, 8 lejre növelte az óránkénti díjat azon belvárosi parkolóhelyeken, amelyek parkolóházak, illetve a mélygarázs közelében vannak.

Az elmúlt hónapok tapasztalata azonban az, hogy az emberek inkább kifizetik a piros felfestésű parkolóhelyek csillagászatinak minősülő díjait, mert továbbra is inkább a kényelmet választják, még ha drágább is.

Az önkormányzat ezért most úgy döntött:

szépen, fokozatosan felszámolja ezeket a parkolóhelyeket,

és a járdák kiszélesítésével a gyalogosoknak adja át őket.

Az autósok így mégiscsak arra kényszerülnek majd, hogy a parkolóházakat válasszák, ha már drága pénzért megépítették őket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro