Románia mondjuk mindig is így működött: ha vannak szabályok, a nép hamar kitalálja, hogyan szegheti meg őket.
A Digi24 szúrt ki egy hirdetést a neten, amelyben egy bukaresti fiatalember kívánja bérbe adni autóját.
Ebben még semmi különös nem lenne, csakhogy az autó egy ismert ételkihordó cég logójával van ellátva, és este 10 után lehet kibérelni tőle, azzal a céllal, hogy a bérlő megússza az éjszakai kijárási tilalom megszegéséért járó büntetést.
A fiatalember – aki bevallása szerint maga is az említett cégnél dolgozik, de rájött, hogy úgy is „csinálhat pénzt”, ha otthon ül – szerint ugyanis a rendőrök nem állítják meg a futárokat, a nagyobb hitelesség kedvéért pedig speciális ételkihordó dobozt is a bérlő rendelkezésére bocsát.
Az ár pedig 50 lej éjszakánként. (Az egyszeri állampolgár máris elkezd fejben kalkulálni, és meg is állapítja, ez bizony tényleg jobb, mint az akár több ezer lejes büntetés.) Legalábbis ez a próbaár, a fiatalember ugyanis most teszteli a hirdetést, a Digi24 riportere volt állítása szerint a harmadik érdeklődő (persze a srác nem tudta, hogy egy újságíróval beszél, és hogy rászedték).
A hirdető a cég nevére kiállított nyilatkozatot is ad az autó mellé igény esetén. De igazából a nyilatkozatot a bérlő is kitöltheti magának, „az is ugyanolyan hamis, mint amit ő adna”.
„Ezek mellett az idióta szabályok mellett egy kis illegalitás senkit sem fog megölni” – mondja a hirdető a telefonban, nem is sejtve, hogy ezzel a tévében is benne lesz. Hát így mennek a dolgok errefelé…
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.

Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.