A kelet-európai viszonyokat ismerve nem annyira nehéz megválaszolni a kérdést.
Egyre több statisztika igazolja vissza, hogy a románok tényleg millió számra hagyták el Romániát, hogy nyugat-európai országokban próbáljanak megélhetést találni.
Most éppen a brit Országos Statisztikai Hivatal (ONS) kimutatása támasztja alá a romániai exodust.
A statisztika arra vonatkozik, hogy a 2020-as évben hány gyerek született külföldi származású szülőktől Nagy-Britanniában, és mely nációk újszülöttei képviseltetik magukat a legnagyobb számban.
Nos, tavaly 15 713 olyan újszülött jött világra a szigetországban, akinek az édesanyja Romániában született.
Ez talán nem tűnik soknak, de
és az összes újszülött 2,6 százalékát jelenti.
Az első helyen egyébként a pakisztáni édesanya által világra hozott gyerekek állnak a külföldi anyától születettek között: ők 16 460-an vannak.
És a külföldön született apától származó gyerekek terén is jól áll Románia: ugyanúgy a második helyen, 14 791 csecsemővel, ami az összes újszülött 2,5 százalékát jelenti.
A statisztikából az is szépen kirajzolódik, hogyan nőtt a Nagy-Britanniában élő romániaiak száma az elmúlt évtizedben.
Miközben ugyanis
2014-re már a 6., 2017-re pedig már a 3. helyre kúszott fel, hogy aztán tavaly már a második hellyel büszkélkedhessen.
A további sorrend Lengyelország, India, Banglades, Nigéria, Litvánia, Németország, Szomália és az Egyesült Államok.
Azon, 2020-ban született gyerekek aránya, akiknek legalább az egyik szülője külföldön született, 29,3 százalék.
A Nagy-Britanniában élő román állampolgárok számát hivatalosan mintegy 380 000-re teszik, de ennél százezrekkel több is lehet.
Mint ismert, Romániából rengetegen vándoroltak ki. Olaszországban és Spanyolországban egyaránt egymillió körülire teszik az ott többé vagy kevésbé legálisan élő románok számát, de Németországban és Franciaországban is több százezer román él.
A becslések szerint legalább négymillió román állampolgár él Nyugat-Európa valamely országában.
Így jó esély van arra, hogy a románok előbb-utóbb maguk mögé utasítsák a pakisztániakat is Nagy-Britanniában.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.

További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.