// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Úgy tűnik, Boc újabb régiósítási mániája valójában csak a municípiumok terjeszkedéséről szól

// HIRDETÉS

Egy régi terv megvalósítását is megkönnyítené a tervezet: pár lépéssel az ország legnagyobb községe, Szászfenes, végre Kolozsvár egyik lakótelepévé válhatna.

Egyre több részlet ismerhető meg abból a törvénytervezetből, melyet a Romániai Municípiumok Egyesülete (AMR) – értsük úgy, hogy Emil Boc kolozsvári polgármester – terjeszt elő a közigazgatási törvénykönyv módosítására. A belengetett ötlet eredetileg átrajzolta volna Románia térképét, megszüntetve az 1968-as megyerendszert, ehhez képest a most körvonalazódó törvényterv már csak arról szól

milyen lépésekben kebelezhetik be a nagy városok a szomszédos településeket.

Kolozsvár és a város alvónegyedének tartott Szászfenes közötti fúzió régóta téma, de a kincses város terjeszkedési ambíciói Kisbács, Apahida és Kajántó irányába is megmutatkoztak már. Egy új, Kolozsvár-központú közigazgatási egység megalakulása új lehetőségeket nyitna az európai uniós források lehívásában. A majdani metróhoz is könnyebb lenne pénzt szerezni, ha a város lakossága meghaladná az egymilliót. Boc közigazgatási törvénymódosítási javaslatait tehát ennek fényében kell értelmezni.

A dokumentum szerint a települések beleegyezéses alapon egyesülhetnének, ehhez népszavazás és helyi tanácshatározat is szükséges. A megszűnt települések polgármesterei automatikusan a befogadó város alpolgármestereivé válnának, míg

az új helyi tanács a választott képviselők mandátumának lejártáig, az összes képviselő részvételével alakulna meg.

Az egyesülésnek két lehetséges forgatókönyve van, a különbség csak annyi, hogy az egyik változatban az egyesülő település a municípium kerületévé válna. Tehát nem az lenne mint a metropolisz övezetek esetében, hogy az közigazgatási-területi egységek döntéshozói szinten önállóan működnek, hanem betagolódnak a központi döntéshozatalba. A helyi adók és illetékek harmonizációját fokozatosan hajtanak végre.

Az AMR terveiről egyébként a PNL-n, illetve a kormánykoalíción belül sem alakult még ki egységes álláspont, de Florin Cîțu kormányfő érdekesnek nevezte az ötletet, és látattalanban is támogatásáról biztosította Emil Bocot, aki fontos szövetségese a PNL közelgő tisztújító kongresszusa előtt…

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro