// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Trükkösnek hitte magát a román rabló Olaszországban, de csak elfogatnia sikerült magát

// HIRDETÉS

Pedig jó ötletnek tűnt a rablási stratégiája. Amíg vissza nem tért a tett helyszínére.

Elsőre jó ötletnek tűnt, de terepen már azonnal bukónak bizonyult egy román férfi ötlete, aki trükkösen próbált kirabolni egy olaszországi kávézót.

Az eset még 3-ára virradóra történt a Brescia tartománybeli Sarezzóban, ahol a 27 éves román férfi békésen italozgatott.

Amikor azonban fizetésre került a sor, azt mondta a pultosnőnek, hogy ki kell mennie pénzért a közeli bankautomatához.

Ehelyett azonban egy közeli utcába ment, ahova már jó előre bekészített egy váltás másik ruhát. Gyorsan átöltözött, símaszkot húzott, és egy konyhakéssel fölfegyverkezve berontott a bárba, ahol azzal fenyegette meg a pultost, hogy megöli, ha nem adja oda a bevételt.

A nőben azonban volt annyi lélekjelenlét, hogy az utasítás gépies teljesítése helyett inkább menekülőre fogja a dolgot, és sikerült is kiszabadulnia, majd értesítette a bár tulaját, aki a helyiség fölött lakik. A tulajdonos pedig azonnal hívta a rendőrséget.

A rabló eközben – ha már a napi bevételről lemaradt – jobb híján a pultosnő övtáskáját nyúlta le.

Azonban ez sem volt valami szerencsés fogás: kevesebb mint 50 euró és valami 600 euró értékű sorsjegy volt benne.

Ennek ellenére ragaszkodott az eredeti forgatókönyvhöz: visszament oda, ahol a ruháit hagyta, ismét átöltözött, és, mintha mi sem történt volna, ártatlan arccal besétált a bárba, hogy kifizesse a fogyasztását.

A trükk azonban itt csúfosan becsődölt.

Miközben ugyanis a hatóságok képviselői a biztonsági kamerák felvételeit nézték, az egyik vendég rámutatott, és közölte, hogy ő a tettes, látta ugyais, amint éppen ruhát cserélt.

A román férfi csuklóján azonnal kattant a bilincs, és hamarosan az ellopott övtáskát és a rablás során viselt ruháit is megtalálták.

Vélhetően elegendő ideje lesz majd a közeljövőben arra, hogy egy működőképes módszert is kiötöljön.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro