// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Tokió 2020, de 2021-ben – kezdődik a muszáj-olimpia

// HIRDETÉS

Nézők nélkül és európai szemmel példátlan járványügyi szigor közepette, de lesz olimpia a japán fővárosban. Három erdélyi magyar versenyzőnek is drukkolhatunk.

A japánok ugyan már ezerszer megbánták a rendezés elnyerését, hiszen beleöltek legalább 15 milliárd dollárt egy olyan olimpiába, amelyből végül nem lesz bevételük: hiába reménykedtek sokáig, hogy legalább hazai nézők lehetnek, korlátozott számban, végül elestek a jegybevételtől. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak viszont pont a játékok lefújása érintené érzékenyen a bankszámláját, a televíziós jogdíjak és szponzorpénzek kiesése miatt.

Úgyhogy összezsúfoltak közel százezer szervezőt, sportolót, edzőt, orvost, gyúrót, játékvezetőt és sportvezetőt

az olimpiai faluba, és hiába a több tucatnyi napi új eset, ugandai súlyemelőtől cseh strandröplabdáig, a show-nak folytatódnia kell.

Mert a megnyitó ugyan pénteken lesz, de a focisták, soft- és baseballosok már szerda óta játsszák a meccseket. Románia szedett-vedett focicsapata (az okokról majd lejjebb) is bemutatkozott csütörtökön, és kapura lövés nélkül verte 1-0-ra Hondurast, mert Elgin Oliva volt szíves saját hálójába fejelni a labdát. A román fociszövetség vezérkara pedig ismét megmutatta a balkáni virtust, és a szabályokkal ellentéttel maszk nélkül ülte végig a meccset.

A járvány miatt vannak persze bőven távol maradók,

sportolók és országok is: Észak-Korea (ahol hivatalosan nincs is koronavírus) már korábban, Guinea pedig egy nappal a megnyitó előtt mondta le a részvételt. Romániában a teniszezők krémje nem vállalta a részvételt, igaz, ők nem a koronavírustól féltek, hanem pénzügyileg nem érte meg nekik a részvétel. Kivétel Simona Halep, akinek nagyon kellett volna az olimpiai arany, de szinte egész évben sérülésekkel bajlódott.

Halep hiányában Romániának gyakorlatilag nincs aranyéremre igazán esélyes sportolója, még a riói négy érem (1-1 arany és ezüst, 2 bronz) alulmúlására is komoly esély van. Talán a női evezős nyolcas említhető favoritként, a többi hagyományos sikersportág közül tornában három (köztük a 40 éves Marian Drăgulescu), vívásban csak két sportolónak sikerült egyáltalán kijutnia. A százas sportolói létszám is csak a focisták kijutásával jött össze, ám mivel a klubok – a Gheorghe Hagi vezette Farult leszámítva – nem engedték el a legjobb játékosokat, a keretet az utolsó pillanatban Liga 2-es játékosokkal kellett feltölteni. Mert Gigi Becali melldöngető hazaszeretete az olimpiára nem terjed ki, a FCSB szóba jöhető 6-7 játékosából csak a harmadik számú kapusát engedte el Tokióba. A focisták mellett labdajátékokban csak a 3x3-as női kosárlabda-csapat jutott ki.

A száz romániai sportoló közül hárman magyarok,

közülük Miklós Andrea és Szőcs Bernadette már a riói játékokon is belekóstolhatott az olimpiai hangulatba. A legjobb eredményre utóbbinak van esélye csapatban vagy vegyespárosban, ahol esélyes a legjobb nyolc közé, egy érem viszont már világraszóló bravúr lenne tőle.

Incze Kriszta Tünde

25 éves sepsiszentgyörgyi birkózó, 2019-ben ezüst-, idén bronzérmes volt az Európa-bajnokságon. Ez lesz az első olimpiája.

Mikor versenyez: a 62 kg-os súlycsoport versenyeit augusztus 3-án és 4-én rendezik.

Miklós Andrea

22 éves kolozsvári rövidtávfutó, 400 méteren ifjúsági világbajnoki ezüstérmes, kétszeres ifjúsági Európa-bajnok, idén hatodik lett a felnőtt fedettpályás Európa-bajnokságon. A 4x400-as váltó tagjaként már a riói olimpián is szerepelt öt évvel ezelőtt.

Mikor versenyez: a 400 méter selejtezőit augusztus 3-án, romániai idő szerint hajnali 3 órától, az elődöntőket augusztus 4-én 12:30-tól, a döntőt augusztus 6-án, 13:50-től rendezik.

Szőcs Bernadette Cynthia

26 éves marosvásárhelyi asztaliteniszező, csapatban kétszeres Európa-bajnok, 2018-ban Európa Top16 győztes. A riói olimpián a csapatversenyben szerepelt. A világranglista 27. helyén áll (volt már 14. is), ezzel ő a negyedik legjobb európai játékos.

Mikor versenyez: szinte végig. A női egyes küzdelmei július 24-29., a vegyes párosé július 24-26., a női csapatversenyé augusztus 1. és 5. között zajlanak.

Magyarország 173 fős küldöttséggel lesz ott az olimpiára, a nagy favoritok szokás szerint a vívók, az úszók és a kajak-kenusok. A MOB vezetése 13 érmet, köztük hat aranyat vár, de a Főtér optimistább szerkesztői nem szívesen adnák alább a londoni vagy riói nyolcnál. Mivel Erdély és Japán között hat időzóna különbség van, bizony éjszakázni is kell a tömény sportélményekért.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro