// 2026. június 13., szombat // Antal, Anett

Több kilométeres, három várost felölelő kórháztúrára kényszerült egy koronavírus-fertőzött család

// HIRDETÉS

Mert több Fehér megyei kórházban sem volt már hely.

Napokig tartott, és három város egészségügyi intézményeit is igénybe vette, amíg egy három tagú, koronavírus-fertőzött családnak végre helyet találtak egy kórházban.

A 21 éves lány és ötvenes éveikben járó szülei még szombaton kezdték észlelni magukon a fertőzés tüneteit.

Ezért elmentek a gyulafehérvári megyei kórházba, ahol elvégeztették magukon a tesztet.

Az eredmény persze nem aznap érkezett meg, sőt vasárnap sem. Csupán hétfőn.

Addig mindhárman házi karanténba vonultak, de egyre rosszabbul érezték magukat.

Végül hétfőn délután három óra után megérkezett a pozitív eredmény, ám ezt követően hosszú órák teltek el anélkül, hogy bárki is értük ment volna, hogy kórházba szállítsa őket.

Miután többször is felhívták a 112-es sürgősségi hívószámot, és kérlelték az illetékeseket, hogy küldjék már végre értük a mentőt, este nyolcra meg is érkezett az esetkocsi, és beszállította őket a megyei kórházba.

Jobban mondva csak a kórház udvarára, ahol két órát töltöttek a mentőben.

Mint kiderült, azért, mert a gyulafehérvári kórházban már nem volt hely, így ott nem tudták felmérni az állapotukat.

Ezért aztán két óra után a kórházi illetékesek úgy döntöttek, hogy tovább küldik őket Szászsebesre. Meg is érkeztek a városi kórházba, de oda sem vették fel őket, így további két órát kellett a mentőautóban tölteniük.

Ezt követően tovább küldték őket a szászsebesi kórház fertőzőosztályára, ahova éjfél után fel is vették őket, de állításuk szerint ennél több nem történt, még enni se kaptak.

A tisztiorvosi szolgálat szerint azért nem tudták felvenni őket a városi kórházba, mert az összes, koronavírus-fertőzöttek számára fenntartott ágy foglalt volt.

Kedden reggel végül megvizsgálta őket egy orvos, aki CT-vizsgálatot rendelt el.

Csakhogy a fertőzőosztályon ilyen berendezés nincs, ezért visszavitték őket a városi kórházba.

A CT-vizsgálat nyomán kiderült, hogy a fertőzés mindhármuk tüdejét megtámadta.

Ennek nyomán ismét mentőzés következett – egy újabb településre, ezúttal a balázsfalvi kórházba.

De nem azonnal, csak szerdán érkeztek meg oda.

Ott viszont az orvosok azonnal elkezdték a kezelésüket, amely nyomán állapotuk máris javulni kezdett.

Mindebből kiderül: van olyan megye, ahol már nem csupán az intenzív terápiás ágyak teltek be, hanem az enyhébb állapotú betegek ápolására kijelöltek is betelőben vannak.

Mindezek után csak annyit tudunk javasolni: ha el akarja kerülni az ilyen kalandokat, legyen nagyon óvatos.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Bejelentették az első tusványosi fellépőket
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo
Főtér

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén
Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához
Székelyhon

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához

Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.

// még több főtér.ro