// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Tíz év alatt több mint kéttucatnyi embert öltek meg a medvék

// HIRDETÉS

Eközben több mint háromszáz nagyvad pusztult el balesetekben.

Több mint kéttucatnyi ember lelte halálát medvetámadás miatt a 2010 és 2021 közötti időszakban Romániában – derült ki annak a projektnek az eredményismertetőjén, amelynek célja a medvepopuláció tanulmányozása volt, illetve megoldások keresése arra, hogy a nagyvadakat távol tartsák a lakott területektől.

A Life for bear nevű projekt 2014-ben indult, és a tavalyi év végén zárult le.

Az országos erdészeti kutatási és fejlesztési központ képviseletében a projekt koordinátora, Ramon Jurj csütörtökön, Brassóban az eredményeket ismertetve elmondta, országos szinten a medvepopuláció sűrűsége 100 négyzetkilométerenként nagyjából 9 állat.

Ám a hegyvidéken már egészen mások a számok, és ez különösen érinti a Székelyföldet is:

Kovászna megyében például 18,36 nagyvad jut 100 négyzetkilométerre.

Brassó és Buşteni környékén viszont 100 négyzetkilométerre 100 medve jut, vagyis nem az a kimondott életbiztosítás kimenni túrázni egyet a vadonban.

A Brassó melletti Keresztényhavas hegytömbön egy négyzetkilométerre 1,5 medve jut, vagyis ha az ember letér a brassópojánai sípályákról, nagyon nagy eséllyel szembe találkozik egy medvével.

A szakember elmondta, utoljára 2016-ban becsülték fel a romániai medveállományt, akkor a becslések szerint 6300 volt belőlük,

miközben az optimális szám 4000 lenne.

Azóta pedig még tovább nőtt a számuk, miután néhány évvel ezelőtt felfüggesztették a kilövési kvótákat.

Ennek nyomán Romániában található az európai barnamedve-populáció 60 százaléka.

Ez az ember és medve közötti incidensek számában is megmutatkozik: a 2010-2021-es időszakban 26 embert öltek meg a medvék, 268-at pedig megsebesítettek.

Eközben a medvék is bánták az emberrel való találkozást. Közúti és vasúti balesetben, illetve egyéb, ismeretlen okból, nem természetes módon 365 medve pusztult el, a legtöbb, 102 Hargita megyében, míg Kovászna megyében 63, Brassó megyében pedig 51.

A medve-ember konfliktusok elkerülésére több ötletet is kipróbáltak, többek között elkerítették a szeméttárolókat, egyes piknikövezeteket lezártak, illetve egyes helyeken villanypásztort telepítettek.

Az eseményen Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter is ott volt, és elmondta: idén több, a medvék és emberek közötti konfliktus megelőzését szolgáló lépést is tesznek, így például elektromos kerítéseket telepítenek.

Figyelmeztetett azonban, hogy a kilövési kvótákra is szükség van a probléma megoldására, azonban emellett egyéb, tudományos szempontokon alapuló megoldások is kellenek.

Méghozzá a lehető legsürgősebben, mivel a medvehelyzet egyre aggasztóbb.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro