// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Tepertőapokalipszissel és tarjakatasztrófával riogatnak a húsipari szakemberek

// HIRDETÉS

Ha ön szereti a jól átsütött csülköt pékné módra, az ízletes kolbászt vagy a füstölt szalonnát, akkor szomorú időszak elé nézhet.

Sonkakrízis és karajvészhelyzet fenyeget, úgyhogy szűk esztendők jöhetnek a húsevőkre – különösen pedig a sertéshús kedvelőire. Legalábbis ezzel riogatnak a húsipai szakemberek.

Radu Timiș, a Román Hússzövetség elnöke kedden este kongatta meg a vészharangot: mint mondta, jövőre akár meg is háromszorozódhat a disznóhús ára – miközben már most sem olcsó, átlagosan négy euróba kerül egy kiló belőle –, és ez még a jobbik helyzet, mert még az is előfordulhat, hogy egyszerűen eltűnik az üzletek polcairól.

Az egyik ok: a román hatóságok pancser módon próbálják leküzdeni az afrikai sertéspestis-járványt. Mint mondta, a járvány megjelenésének 2017. július 31-i bejelentése óta 254 településen összesen 709 fertőző gócot azonosítottak, több mint 540 ezer sertést semmisítettek meg, és 2300 vaddisznó esetében is diagnosztizálták a kórt.

Timiș szerint a járvány leküzdéséhez le kell állítani a sertésvásárokat, és egy háztartásban nem szabadna ötnél több sertést nevelni. Ja, és tenni kell valamit a szabadon csatangoló vaddisznók ügyében is.

A másik ok: a hatalmas kínai piac megnövekedett sertéshús-igénye. Mivel a kínai tenyésztők már nem tudják ellátni az ottani piacot, az ázsiai forgalmazók az európai tenyésztőktől vásárolják fel a húst. Ami egyrészt felveri az árakat – Kínában máris 6 euró körül van egy kiló disznóhús ára –, másrészt kiüríti az üzleteket.

Timiș szerint élelmiszerválság fenyeget, mert oké, hogy a disznóhús eltűnése után a marha- vagy a baromfihús felé fordulnak az emberek, de éppen ezért ezek ára is emelkedni fog. Úgyhogy más fehérjeforrások után kell nézni.

Ott van még lehetőségként a vegetarianizmus, de ez azért a közép-európai polgárok többsége számára nem komolyan vehető opció.

A hússzövetség elnöke annyiban megnyugtatott, hogy most, az ünnepek táján még nem lesz hiány sertéshúsból az áruházakban, mivel már korábban megkötötték a szerződéseket a beszállítókkal.

Februártól vagy márciustól azonban kezdődik a hét szűk esztendő.

Úgyhogy aki úgy érzi, képtelen meglenni a napi – vagy legalább heti – betevő flekken- vagy tepertőadagja nélkül, az már most kezdjen el spájzolni.

Mi szóltunk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro