A volt szállításügyi miniszter szerint máris felfüggesztették a projekt finanszírozását, a jelenlegi szerint ez nem egészen így van.
Bár már nem ő a szállításügyi miniszter, Răzvan Cuc nehezen adja át a stafétát, és továbbra is rajta tartja a szemét Románia legfontosabb infrastrukturális projektjeinek alakulásán. Az elmúlt napokban a birtokába került az Európai Bizottság regionális politikai főigazgatóságának egyik levele, melyet Erich Unterwurzacher igazgató a román illetékesnek címzett, és amelyikben a Nagyszeben és Pitești autópálya kapcsán kér kiegészítő információkat a projekt finanszírozása érdekében.
Cuc először azzal riogatott a Facebook nyilvánosságát felhasználva, hogy miközben Ludovic Orban Brüsszelben pózol, az EU megvonta a Nagyszeben-Pitești autópálya finanszírozását egy környezetvédelmi probléma miatt. Vasárnap este – Lucian Bode jelenlegi közlekedési miniszter cáfolata után – Cuc rátett még egy lapáttal. Azt írja, hogy az autópálya környezetvédelmi engedélyét 2018-ban szerezte meg Románia, a JASPERS, azaz az Európai Unió szaktanácsadó testülete pedig nem tett megjegyzést a projektre, és nem kért semmilyen kiegészítő dokumentációt. Facebook-bejegyzésében Cuc azt a benyomást próbálja kelteni, hogy az EU azért függeszti fel a finanszírozási kérelem elbírálását, mert időközben változott a szállításügyi miniszter személye és a román kormány politikai színezete. Magyarán: az EU azért nem ad pénzt, mert már nem ő, azaz Răzvan Cuc a miniszter. A volt tárcavezetőnek egészen biztosan nincsenek önértékelési gondjai… Azt is írja, hogy míg a PNL-kormány titkolni próbálja az igazságot a levélről, addig ő megmutatja a románoknak az igazságot, így teljes egészében közzé tette Erich Unterwurzacher levelét.
Abban igaza van Cucnak, hogy a levélben az EU aggodalmát fejezi ki az autópályának az élővilágra és környezetre gyakorolt hatása miatt, példaként említve a gyászcincért (Morimus funereus), amelyik egy sebezhetőnek nyilvánított bogárfaj. Ezért újabb dokumentumokat kértek, hogy lássák, mit tesz a kormány azért, hogy az építkezések ne érintsék károsan ezt és a többi fajt. Amennyiben a román kormány nem válaszol, a bizottság visszautasíthatja a projekt finanszírozását, szerepel a dokumentumban.
Lucian Bode miniszter az eset kapcsán azt írta, hogy szó sincs arról, hogy leállították volna a Nagyszeben-Pitești autópálya projektjét. Az EU mindössze az észrevételeit küldte el, és tisztázni szeretne pár környezetvédelmi kérdést. Az EU-s szabályok értelmében három hónap áll a rendelkezésükre a felmerült problémák tisztázására. A román tárcavezető máris konzultációba kezdett a környezetvédelmi szakértőkkel és az EU szaktanácsadó testületének tagjaival. Bode ugyanakkor megjegyzi, ahhoz, hogy egy projekt finanszírozását felfüggesszék, először a finanszírozás jóváhagyására van szükség, ami mindeddig nem történt meg. Erről az „apróságról” feledkezett meg – állítólag – Răzvan Cuc.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.