// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Temesváron több koronavírusos beteg is meghalt, mert már nem jutott nekik hely az intenzív osztályon (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

Egyre nagyobb a baj.

A koronavírus-járvány terjedésével egyre nehezebb helyzetben vannak a kórházak, hiszen egyre több súlyos esetet kell kezelniük.

Emiatt az intenzív osztályok is egyre zsúfoltabbak – sőt olyan hely is van, ahol már nincs is hely több betegnek, így páciensek haltak meg, mivel nem tudták ellátni őket.

Virgil Musta, a temesvári Victor Babeş járványkórház orvosa hétfőn azt mondta: nagyon nehéz helyzetben vannak, az intenzív osztályon ugyanis már napok óta nincs hely, így azokat a koronavírusos betegeket, akiknek az állapota rosszabbodik, nem tudják lélegeztetőgépre kapcsolni.

Ezért oxigént biztosítanak számukra, de ez nem elegendő.

Így történhetett meg, hogy vasárnaptól hétfőig hat olyan páciens is meghalt, akinél a betegség súlyos formája alakult ki, és állapotuk rosszabbra fordult, de nem volt hely számukra az intenzív osztályon, így nem tudták gépi úton lélegeztetni őket.

Az orvos szerint elsősorban idős, krónikus betegségben szenvedő páciensek esetében fordul elő, hogy súlyos állapotba kerülnek.

Ráadásul némely beteg állapota annyira gyorsan rosszabbodik, hogy nincs idő más városba átszállítani.

Elmondta, a városban már több kórházban is beteltek az intenzív osztályok, és bár keddtől egy újabb kórházban is megnyitnak több intenzív terápiás helyet a koronavírusos betegek előtt, azok várhatóan hamar betelnek.

A megye prefektusa szerint két klinika megnyitásával összesen 70 további intenzív terápiás ágyat tudnak a koronavírusos betegek rendelkezésére bocsátani.

Hétfőn Temes megyében a hivatalos adatok szerint 14-en hunytak el a koronavírus-fertőzés szövődményei miatt.

Olyan súlyos a helyzet Temesváron, hogy a mentősök nem győzik mintavételre szállítani a koronavírus-gyanús személyeket, ezért felmerült, hogy az önkormányzat rendelkezésére álló kisbuszokat befogják betegszállításra. Erről Dominic Fritz temesvári polgármester beszélt, aki szerint ha közszállítási vállalat iskolabuszait a mentőszolgálat rendelkezésére bocsátják, akkor csökkenthető a Victor Babeş járványkórházba tesztelésre szállítandó betegek várakozási ideje.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro