// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Teljesen megváltozhat Kolozsvár nyugati bejárata: újabb felhőkarcoló bukkan fel a láthatáron

// HIRDETÉS

Még fel sem épült az eddigi legmagasabb felhőkarcoló Kolozsváron, máris monumentálisabbat terveznek.

Egy 40 emeletes felhőkarcoló építésének terve a Szamos partján, a Cora hipermarket közelében nem egy új keletű ötlet: két évvel ezelőtt már elkészítették a beruházás hatástanulmányát, amit a környezetvédelmi ügynökség is pozitívan véleményezett, múlt év nyarán pedig az önkormányzat asztalára került az Adrian Iancu építész (az építészeti egyetem dékánja és a városháza urbanisztikai bizottságának tagja) által készített terv az épületről. Az új fejlemény, hogy január 17-ig tart a beruházás közvitája, tehát ha valakinek kifogása van a grandiózus tervekkel kapcsolatosan, akkor most megoszthatja kételyeit az illetékesekkel.

Az épület nagyban meghatározhatja Kolozsvár Nagyvárad felőli látképét, ugyanis nem messze készülhet el attól a magasháztól, amelyik jelenleg is épül a Monostor végén. Az építészek szerint a szintkülönbség miatt a 40 emeletes felhőkarcoló nincs kihatással a szászfenesi sugárút végén épülő 25 szintes épületre, a kettő egyensúlyban lesz – már ami a panorámát illeti. Ezt figyelembe kell venni a Szamos mentén tervezett ingatlanberuházások esetében is, szerepel a dokumentációban, mely további 25-28 szintes felhőkarcolók építését javasolja a látkép kiegyensúlyozottsága érdekében (bár valószínűleg a látképnél fontosabb ingatlanberuházási érdekek állnak e javaslat mögött).

Mi tagadás, a túlzsúfolt Kolozsváron minden négyzetméter aranyat ér, így nem csoda, hogy a 18 hektáros területre tervezett felhőkarcoló is legalább 200 millió eurós beruházást jelent a holland cégcsoport számára. A komplexumban üzletközpontot (mallt), irodahelyiségeket, szállodát és parkolót alakítanak majd ki, de nem hiányoznak majd a kolozsváriak kikapcsolódását szolgáló szabadidős létesítmények sem. A felhőkarcoló közvetlen környezetét, például a Kis-Szamos partját is úgy építik majd ki, hogy az vonzó legyen a lakosok számára, ugyanakkor bicikliutat is terveznek Szászfenes és a ingatlan között. A tervek készítői a gépjárműforgalmi problémákkal is számoltak, ezért egy P+R parkolói rendszert (Park&Ride) is kiépítenének a közelben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro