// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Távolságtartás? Bezárt teraszok? Ugyan! Tömeges buli, DJ-parti és sörözgetés – erről szólt a szombat este Bukarestben

// HIRDETÉS

Mert hát két hónap bezártság után ki kell engedni a gőzt.

Nem totojáztak sokat a bukarestiek azt követően, hogy pénteken, a koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot feloldásával eljött a részleges szabadság: a fiatalok szombaton este elözönlötték a Herăstrău nevű parkot.

És ha már ott voltak, akkor teraszoztak is egy kicsit. Merthogy úgy tűnik, azt is lehetett, bár a vendéglátóhelyek teraszai a kormány szerint legkorábban június elsején nyithatnak.

Igaz, a parlament által elfogadott, hétfőn hatályba lépú törvény szerint akár már hétfőtől.

A felvételek tanúsága szerint azonban a parkban jókora csoportokban tartózkodtak az emberek, a rég nem látott ismerősök öleléssel köszöntötték egymást, így persze nem tartották be a másfél méteres távolságot egymástól, ahogy azt a hatóságok javasolták.

Sőt egy DJ az egyik sétányon még rögtönzött bulit is tartott.

https://www.facebook.com/irina.antonie.9/videos/3125633627498180/?t=1

Mi több, bár egyes helyeken elvileg csak elvitelre lehetett ételt és italt vásárolni, úgy tűnik, mintha néhány terasz is üzemelt volna.

A képek nyilvánosságra kerülését követően a rendőrség kivonult, és nem sokkal éjfél előtt sikerült mindenkit hazaküldenie.

Aurelian Bădulescu bukaresti főpolgármester-helyettes szinte dührohamot kapott az ügy miatt. A teraszok tulajdonosait simán „vesztegetőknek” nevezte, mint mondta, azért engednek meg mindent maguknak, mert a hatóságok a zsebükben vannak: ügyészeket és rendőröket etettek, lekötelezve ezzel őket.

Most azonban megígérte, hogy vasárnap rájuk küldi az ellenőröket, és visszavonatja az engedélyüket.

Remélhetőleg ez lesz a bulikázás legdrasztikusabb következménye.

Nelu Tătaru egészségügy-miniszter vasárnap meglehetős aggodalommal úgy kommentálta az esetet, hogy a jelek szerint sokan nem egészen fogták fel, miről szól a lazítás. Hiszen csak enyhítésről van szó, a normalitás még nem tért vissza, a vírus még köztünk van, még ha sikerült is visszaszorítani.

Elmondta: az elkövetkező 14 nap fejleményei alapján döntik el, jöhetnek-e az újabb lazítások. Ha viszont valahol a felelőtlenség miatt berobban a járvány, akkor ott ehelyett ismét szigorítások jönnek.

Ha pedig még súlyosabb lesz a helyzet, akkor újra bevezethetik a szükségállapotot – riogatott az egészségügy-miniszter.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro