Címke: választójog

Hirdetés

Levélféle a ballibekhez

DEMETER SZILÁRD — A határontúlimagyarozás a ballibek mocskoszsidózása – írta ki a barátom a választások után a legnagyobb közösségi portálra, és elnézve a politikusi, „szakértői”, illetve kommenthuszári véleményeket az elmúlt két hétből, igazat kell adnom neki.

A határon túli magyarokhoz

SÜTŐ IMRE — Felelőtlenek voltatok, mert a szavazataitokkal ti segítettétek elő a további négyévi országromboló kormányzási lehetőséget, az újabb kétharmados kormányzási jogot, amelyre hivatkozással az uralkodó kormány azt teheti, amit csak akar.

Választás előtt

BALOGH LEVENTE — Úgy tűnik, a négy éve kétharmados többséggel elzavart politikusok „reciklálása" egyelőre olyan eredménnyel jár, mint amikor a sebesült, földön heverő cowboy úgy próbál „segíteni" magán, hogy belelő a saját lábába.

Jön az egymandátumos letámadás

PAPP ATTILA ZSOLT — Vigyázat, Magyarországot megint a huszonhárommillió román munkavállaló inváziója fenyegeti, annyi szépséghibával, hogy egyrészt már nincsenek huszonhárommilliónyian (beh szép is lenne!), másrészt nem munkavállalók, hanem „csak” szavazópolgárok.

Hirdetés

Imádnak levélben szavazni az erdélyiek

Választ az erdélyi magyar, ezerrel húzzák az X-eket a szavazólapokon. Máris nagy a zsongás a csíkszeredai és a kolozsvári főkonzulátuson. És még csak ezután várható a nagyüzem.

Egyetlen mandátum

LUKÁCS CSABA — Már eddig is kampánytéma volt, és várhatóan az is marad, hogy miért szavazhatnak a határon túl élő magyarok.

Nincs kétféle magyar állampolgárság

RÉPÁS ZSUZSANNA — „Nincs kétféle típusú állampolgárság. A honosítás minden egyes joggal, így szavazati joggal is jár. Ezeket nem lehet szétválasztani, hiszen mi nemcsak a jogok egy részét adtuk meg, hanem magát a teljes állampolgárságot.” Interjú.

Erkölcsi kötelesség

TORÓ T. TIBOR — „A választójog kiterjesztése a határokon túlra kihívás a magyarországi politikai pártok számára is, hiszen kénytelenek jobban odafigyelni a nemzetpolitikai kérdésekre, azokat szűk pártpolitikai érdekek fölé emelni, illetve programjaikba be kell építeniük ez irányú üzeneteiket.” Interjú.

Hirdetés