Gyűlnek a vádak az exminiszterelnök ellen, végül csak megvonják a mentelmi jogát.
A DNA hétfőn megkérte a főügyészt, kérje már meg Iohannist, hogy vonja meg a Călin Popescu Tăriceanu mentelmi jogát, mert újabb vádakkal bővítették a paksamétáját. A korrupcióellenes ügyészség szerint Tăriceanu a 2007–2008-as időszakban, miniszterelnöksége idején csekélyke 800 ezer dollárt fogadott el az osztrák Fujitsu Siemens cégtől, hogy hatalmával visszaélve a kedvükre kezdeményezzen kormányhatározatokat, amit meg is tett.
A Fujitsu Siemens Romániában Microsoft-licenceket forgalmazott, az említett szép nagy summát pedig papíron tanácsadásért kapta az exminiszterelnök, és egy a román állammal – Tăriceanu közbenjárásával – kötött szép nagy szerződés értékének 10 százalékát képviseli. A gyanú szerint a pénzt az akkor még PNL színekben nyomuló Tăriceanu kampánycélokra fordította.
Călin Popescu Tăriceanut már korábban megvádolták különféle törvénysértésekkel, elsősorban hivatali visszaéléssel. A DNA 2018-ban az akkor szenátori tisztséget betöltő Tăriceanu mentelmi jogának megvonását kérte a szenátustól, azonban ezt hosszas huzavona után 2019 nyarán a felsőház végül elutasította.
Nemrégiben azonban mégis vádat emeltek ellene egy 2015-ös ügy miatt.
A mostani 800 ezer dollárról szóló ügyet egyébként az osztrák hatóságok passzolták le a DNA-nak, így egyre inkább szorul a hurok régi barátunk nyakán, aki már 30 éve keveri a keverni valót a román politikában.
Mit ad isten, Tăriceanu persze mindent tagad, azt állítja, hogy ő bizony egy árva petákot sem kapott semmiféle osztrák cégtől.
Az utóbbi időszak egyébként sem a legszerencsésebb időszak számára. Saját pártjának (ALDE) hátat fordítva inkább Victor Ponta Pro Romániájának színeiben indult, mert úgy számolta, így több esélye van egy szép kis mentelmi joggal járó parlamenti mandátumra. Számításai azonban nem jöttek be, Ponta pártja ugyanis nem érte el a parlamenti küszöböt a decemberi választásokon.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
Viharosra fordul az időjárás az ország nagyrészében csütörtöktől. A csíkszeredaiakat Ro-Alertben is figyelmeztették a viharriasztásra, amiben a katasztrófavédelem kihangsúlyozza, hogy a szélsőséges időjárás idején mindenki gondoskodjon a biztonságáról.
… Románia kérni fogja Brüsszelben, vegyék már le a medvét a szigorúan védett fajok listájáról… és befutott a gigaszámla a Pfizertől a megrendelt, majd visszautasított Covid-ellenes vakcinákkal kapcsolatban.

Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.

Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.

Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.

Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.