// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Szokatlan ötlettel álltak elő a kolozsvári civilek, csak hogy megszabaduljanak egy járdára épült, ronda épülettől

// HIRDETÉS

A Széchenyi tér sarkán álló hotelt megvásárolnák, és rábíznák az önkormányzatra a lebontását. Mit válaszolt Emil Boc?

Felzavarta az állóvizet a Petőfi utcában felhúzott, koporsó alakú épület Kolozsváron, mely újfent arra irányította a figyelmet, hogy milyen sok illegálisan vagy obskúrus keretek között felépült, az alapvető esztétikai vagy szakmai normákra fittyet hányó objektum van a kincses városban. Így került ismét a közbeszéd homlokterébe a Széchenyi tér sarkán, közvetlenül a járdán felépített Cristian Hotel esete, mely a funari idők óta rondítja a teret.

Ezekkel az épületekkel már nemigen van mit kezdeni, valószínűleg erre akart rácáfolni a kolozsvári civileket/aktivistákat egybegyűjtő Facebook-csoportban megjelent kezdeményezés, melynek ötletgazdája azt javasolta, hogy gyűjtsenek össze 400 ezer eurót, vásárolják fel, majd bontassák le a város szégyenfoltjának számító Cristian Hotel épületét. A felhívás szövege szerint ha mindenki bedobna egy eurót a közösbe, simán kijönne az eladóvá vált hotel ára, sőt, még maradna pénz néhány fára is. Az épülettel az a legfőbb bajuk – azon kívül, hogy a járdára építették és csúnya –, hogy akadályozza a környék korszerűsítését.

Bár egy ilyen kezdeményezést nehéz első hallásra teljesen komolyan venni, a hozzászólások alapján többen is hajlandóak lennének erre pénzt áldozni, akár nagyobb összeggel is támogatva az épület lebontását. Mintegy kétszázan reagáltak a felhívásra, többnyire támogatásukról biztosítva az ötletet. Mivel a terv szerint az épületet az önkormányzatnak adományoznák, egyik szokásos rádióinterjúja keretében megkérdezték Emil Boc polgármestert is erről. Az építési engedély és alapozás nélkül felhúzott ingatlanról azt mondta, hogy nem lehet lebontani, és Gheorghe Funart kellene megkérdezni minderről, mert az ő jóváhagyásával történt az építkezés. Az elévülési idő viszont már rég lejárt, és nincs olyan bíróság, mely jóvá hagyná az ingatlan lebontását – magyarázta a polgármester.

Nem maradt válasz nélkül az elöljáró válasza, a hotelvásárlás- és bontás ötletgazdája szerint könnyű a politikailag már megsemmisült Funarra – vagy esetenként az építészekre, sőt, a kolozsváriakra – kenni a sarat az illegálisan felépített ingatlanok kapcsán, csakhogy van néhány közintézmény, melynek hatáskörébe esne az építkezések felügyelete. A polgármesteri jelentések egy árva szóval sem említik ezeket a problémákat, mert azok egy „okos” város illúziójával áltatják a polgárokat. Mellesleg pedig a „kérdezzék Funart” magatartás elég sokat elárul arról, hogy a polgármester mennyire becsüli a város lakóit. Nem lehet a végtelenségig minden blöfföt újabb blöffökkel takargatni, miközben a városnak nincs egy tisztességes városrendezési terve – foglalható össze a válaszüzenet.

Többen kifejtették, hogy azért nem támogatják az ötletet, mert annak a befektetőnek a zsebébe menne a pénz, aki az illegális építkezés révén felépített hotelből hasznot húzott az évek során. Talán inkább felelősségre kellene vonni az illetőt, mintsem hozzávágni 400 ezer eurót. Viszont a cég ellen csődeljárás van folyamatban, így valószínűleg hitelezőkhöz kerülne az összeg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro