// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Szijjártó megírta: Iohannis sajnos egy szélsőségesen magyarellenes politikus

// HIRDETÉS

A külügyminiszternek nagyon nem tetszett, hogy az államfő megtámadta az alkotmánybíróságon az új magyar-román határátkelőről szóló törvényt.

Rendesen nekiment Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Klaus Iohannisnak pénteken, miután kiderült, hogy az államfő alkotmányossági óvást emelt a Kübekháza és Óbéb (Beba Veche) közötti magyar-román közúti határátkelő létesítéséről elfogadott törvény ellen.

Szijjártó a Facebook-oldalán szélsőségesen magyarellenes politikusnak nevezte Iohannist, aki „folyamatosan belekeveri Magyarországot, és a magyar kormányt a romániai választási kampányba”.

A külügyminiszer szerint

Iohannis szándékosan árt a magyar–román együttműködésnek

azáltal, hogy olyan ügyeket akadályoz, amelyek mind a magyar, mind a román emberek számára fontosak.

„Egy új határátkelő létrehozásának megvétózása nem mást jelent, mint két nemzet egymáshoz való közeledésének szándékos akadályozását” – írja bejegyzésében Szijjártó Péter.

A képviselőház által május végén elfogadott jogszabály előírja, hogy

a román kormány kezdjen diplomáciai tárgyalásokat Magyarországgal

a magyar–román–szerb hármas határnál található új nemzetközi határátkelőhely létrehozásáról. Iohannis szerint azért sérti a román alaptörvényt a képviselőház által csaknem egyhangúlag megszavazott törvény, mert általa a parlament beavatkozna az államfő, illetve a kormány hatáskörébe.

Az óvás szerint a nemzetközi kapcsolatok terén a parlamentnek az a szerepe, hogy a kormány által kidolgozott, az államfő által aláírt nemzetközi szerződéseket ratifikálja.

A kezdeményezők (három PSD-s és egy szerb kisebbségi honatya) szerint egy állandó határátkelő működtetése visszaszoríthatja az illegális migrációt is, és a jelenlegi 85-ről 22 kilométerre csökkentené az utat Óbéb és a térség legfontosabb városa, Szeged között.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro