// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Szépen megnőtt a Romániában állomásozó külföldi NATO-katonák száma

// HIRDETÉS

Az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt folyamatosan erősítik a keleti szárnyat.

Az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború február 24-i kezdete óta jócskán megnőtt a Romániában állomásozó külföldi NATO-katonák száma – árulta el Bogdan Aurescu külügyminiszter.

Mint ismeretes, a katonai szövetség már korábban elhatározta, hogy az orosz fenyegetés miatt megerősíti a katonai jelenlétét a keleti szárnyon található országokban, a háború kezdete pedig még jobban felpörgette ezt az akciót.

Ennek nyomán jelenleg már

mintegy ötezer külföldi NATO-katona tartózkodik az országban

– természetesen a szüséges haditechnikai eszközökkel együtt.

Aurescu emlékeztetett, hogy döntés született a keleti szárny tagállamaiban az úgynevezett NATO-harccsoportok létrehozásáról. A Romániában létrejött ilyen harccsoport vezetését francia katonák látják el, de szolgálnak benne holland, luxemburgi és belga katonák is.

Ezekhez pedig hozzáadódnak az amerikai katonák is, akiknek nagy része a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légi támaszponton állomásozik.

És a NATO-erők Romániába telepítése még nem zárult le, már csak azért sem, mert a harccsoportot, amelyet eredetileg zászlóalj méretűként gondoltak ki,

dandárrá kívánják fejleszteni.

Ez amúgy nem jelenti azt, hogy a harccsoport összes katonája folyamatosan Romániában állomásozik majd, azonban folyamatosan növelni kell az ebbe vezényelt katonák számát.

Akik, ha nem is állomásoznak majd állandó jelleggel az országban, hadgyakorlatokra biztosan többször is ide utaznak.

A katonák mellett pedig további haditechnikai eszközök is érkeznek, például vadászgépek és légvédelmi eszközök, és minden egyéb eszközzel is erősítik a keleti szárnyat, hogy jelezzék az oroszoknak: nem járnának jól, ha NATO-országot támadnának meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro