// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Szánalmasan kevés önkormányzat van jelen az állami online ügyintézőn, ezért a kormány büntetne

// HIRDETÉS

Csakhogy nincs egyetértés abban, hogy mi a fontosabb: büntethetőek legyenek az önkormányzatok, vagy inkább maguk dönthessék el, mikor és hogyan csatlakoznak rá? Gondol itt valaki az adóbefizető polgárra is?

Tizenegy évvel ezelőtt törvény született arról, hogy az állam a magánszektorral közösen megteremti azt az egységes online platformot (Ghișeul.ro), melyen keresztül Románia adófizetői polgárai befizethetik az adókat, illetéket, büntetéseket. Egy év alatt, 2011-ben el is készült, s bár

eleinte voltak kifogások vele szemben a tranzakciók után fizetett kamat miatt, közben sokat korrigáltak rajta.

Az azóta eltelt időben összesen 733 területi-közigazgatási egység (ide tartoznak a municípiumok, városok, községek, megyék és a bukaresti kerületek) csatlakozott a rendszerhez, kevesebb mint a 23%-uk. A kudarcos eredmény annak is betudható, hogy hiába kötelezte a törvény az önkormányzatokat a csatlakozásra, azok magasról tettek rá, mert nem járt büntetés a késedelemért.

Aztán jött a koronavírus-járvány, mely mindennél jobban felgyorsította az igényt az állami digitalizációra – nemcsak a közigazgatás, de például az oktatás terén is.

A törvényt ennek szellemében most módosítanák, hogy büntethetőek legyenek az önkormányzatok,

amennyiben nem csatlakoznak a platformhoz. A gond csak azzal van, hogy nincs széles körű egyetértés a koalíciós partnerek között a kérdésről. A digitalizációért felelős tárca USR-PLUS-os minisztere, Ciprian Teleman egy PNL-s képviselő beadványára válaszolva úgy vélekedett, hogy szükség van a büntetésekre, melyekkel két éven belül sikerülne elérni, hogy az összes önkormányzat csatlakozzon a rendszerhez.

A fejlesztési tárca RMDSZ-es minisztere, Cseke Attila azonban nem ért egyet a büntetésekkel, és azzal érvel, hogy a területi vezetések autonómiát élveznek a saját költségvetésükre vonatkozó kérdésekben, és a Ghișeul.ro-ra való csatlakozás egy sor költséggel járna a számukra. Ezt egy múlt hónapi interpellációra válaszolta egyik államtitkára révén.

A Ghișeul.ro volt működtetője szerint sem korrekt a büntethetőség addig, amíg az állam nem vállalja magára a beüzemeléssel járó költségeket. Egy önkormányzatnak ugyanis

akár 1000-5000 euró közötti összegébe is kerülhet a kapcsolódás.

A platform egyébként nem működik hibátlanul, nemrég egy kiberbiztonsággal foglalkozó fiatal egy nagyobb biztonsági rést fedezett fel a működésében, mely több millió romániai lakos személyes adatait veszélyeztette. A hibát azóta javították.

Ha 23%-ról 100%-ra akarják tornászni azon önkormányzatok számát, melyek lehetővé teszik az online adóbefizetést, akkor talán érdemes közben a rendszert is tökéletesíteni, és a költségeket is átvállalni, mielőtt büntetni kezdenének.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro