// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Szakértő: a Delta vírusvariáns 3-4 hónap alatt söpör végig a romániai lakosságon

// HIRDETÉS

Hol tartunk most? Mikor jön a járványcsúcs? Miért terjed a fertőzés az oltottak körében is?

Októberre prognosztizálták, ehhez képest már harmadik napja haladja meg a napi esetszám a kétezret (2 226), és durván nőnek az intenzív osztályon ápolt fertőzöttek száma is: tegnap még 470-en voltak súlyos állapotban, míg ma, azaz csütörtökön már 523-an. A pozitivitási ráta is napról napra nő, az elmúlt 24 órában elvégzett közel 24 ezer antigén gyorsteszt és 15 261 PCR-teszt 5,67%-a lett koronavírus-pozitív (egy hete 3,61%-nál tartottunk).

Folytatjuk a rossz hírekkel: szerda reggel óta 79 halálesetet jelentettek, ebből 40-en korábban hunytak el, 39-en az elmúlt 24 órában. Két áldozatnak nem volt más ismert betegsége, öt esetben nem jelentették az esetleges társbetegséget, a többi elhunyt azonban más kórságtól is szenvedett. Jelenleg 3985 fertőzöttet ápolnak a kórházakban, 523-at az intenzív osztályon. Összesen 99 kiskorú is kórházi ellátásra szorul, nyolcan intenzív ellátásban részesülnek.

Láthatjuk, hogy a járványhatóságok napi jelentése alapján egyre inkább durvul a negyedik járványhullám, emellett a szakértők egybehangzó véleménye is az, hogy nehéz időszak elé nézünk.

A Facebook-on kommentelő önjelölt „szakértők” helyett érdemes odafigyelni mit mondanak azok, akiknek a járvány megfékezése a szakmájuk

– még ha nem is tetszik, az általuk felvázolt jövő.

A Román Epidemiológiai Társaság alelnöke, Emilian Popovici például azt mondja, hogy a negyedik járványhullám 3-4 hónapot fog tartani, mivel a Delta vírusvariáns olyan gyorsan söpör végig a lakosságon, hogy nem lesz már kit megfertőzzön.

Októberig folyamatosan nőni fognak az esetszámok, annak függvényében, hogy a lakosság mennyire tartja be a megelőzésre vonatkozó szabályokat. Tavaly októberben 3500 körül mozgott az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek száma, ezt idén októberben nem haladjuk meg – legalábbis Popovici szerint –, mivel a lakosság egy része beoltotta magát, és sokan lehetnek azok is, akik úgy estek át a betegségen, és szereztek immunitást, hogy

nem regisztrálta őket az egészségügyi rendszer.

Az epidemiológus felhívta a figyelmet, hogy sok tanulmány született arról, hogy miért terjed magas arányban a fertőzés az oltottak körében is. Erre a legjobb példa Izrael, ahol a lakosság 60-70%-a beoltatta magát, a magas átoltottság ellenére a 9 milliós lakosú országban naponta tízezer új esetet jelentenek, 100 ezer teszt alapján. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az oltás megvédi a betegség súlyosabb formáitól, de csak részleges védelmet nyújt a megfertőződéssel szemben. Ezért is fontos, hogy

az oltottak is hordjanak maszkot, tartsanak távolságot másoktól.

Meg kell értenünk, hogy a járvány újabb és újabb hullámokban fog jelentkezni még egy jó ideig, ehhez pedig alkalmazkodnunk kell minden téren – summázott Popovici.

Az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) különben csütörtökön fogadta el a veszélyhelyzet meghosszabbítását elrendelő határozatot, tehát újabb 30 napon át veszélyhelyzet lesz érvényben Románia területén.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro