// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Sokkoló részletek körvonalazódnak a vadászatról, amelyen lelőttek egy erdészt

// HIRDETÉS

Az illegális vaddisznóvadászatot a magyarremetei expolgármester szervezhette, aki társaival együtt először eltüntette a bizonyítékokat, és csak utána hívott mentőt a fejbe lőtt erdészhez.

Tragikus kimenetelű illegális vadászat helyszíne volt idén május 7-én a Bihar megyei Magyarremetét övező erdő, ahol a 46 éves Marius Laza mézgedi erdész, háromgyerekes apa életét vesztette. Az első hírek arról szóltak, hogy a lőtt sérülést Sebastian Bologa mézgedi lakos okozta, akivel közösen illegális vaddisznóvadászatot szerveztek. A lövés körülményeiről és a résztvevők számáról semmit nem lehetett tudni, az ügyészek azonban nem tétlenkedtek az elmúlt egy hónap során, és sokkoló részleteket tártak fel az esetről.

Bologa mellett még hat személyt vonnának felelősségre,

akik nemcsak részt vettek az illegális vadászaton, de míg fejbe lőtt társuk agonizált, késleltették a hatóságok riasztását is, csak azért, hogy tüntessék el a rájuk utaló bizonyítékokat.

Az újabb vádlottak személye is érdekes, köztük található Adrian Ştefănică volt magyarremetei polgármester, aki jelenleg a belényesi erdőfelügyelet mérnöke, testvére, Ioan Ştefănică, aki mellesleg szintén erdész, Alin Letea, az erdőfelügyelet alkalmazottja, Cosmin Iştoc, a magyarremetei önkormányzat környezeti felügyelője, Ioan Lezeu, építési vállalkozó, valamint egy hajtóként közreműködő juhász, Nicolae Magda. A nyomozóhatóságok forrásai szerint rajtuk kívül jelen lehetett egy másik mézgedi lakos, Geczi Ştefan, akit tanúként hallgattak ki.

A vadászatot a volt polgármester szervezte,

aki a baleset után, a többiekkel együtt egy órán át nézte tétlenül, hogy vadászkollégája haldoklik, mert el akarták tüntetni a nyomaikat a mentősök és a rendőrök értesítése előtt. Marius Laza egy nappal később halt meg a kórházban, az orvosok elmondása szerint nem tudták kiműteni az agyába fúródott lövedéket.

A hat gyanúsítottat 24 órára őrizetbe vették, majd hatósági felügyelet alá helyezték, öten fellebbezést nyújtottak be az intézkedéssel szemben, amit a bíróság jóváhagyott.

A hat gyanúsított közül négy védelmét a hírhedt Alexandru Lele ügyvéd látja el,

aki azt állítja, az ügyészeknek semmilyen bizonyítékuk nincs elméletük igazolására, a házkutatások során nem találtak egyetlen arra utaló nyomot, hogy részt vettek a vadászaton. Bizonyítékok hiányában legfeljebb vadászmesének számít ez a teória – mondja Lele, nem kevés gőggel, alábecsülve a vádak és a tragédia súlyosságát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro