// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Sokba kerül a védelem: az áram drágulása miatt a deveselui rakétapajzsot működtető amerikaiaknak is többet kell fizetniük

// HIRDETÉS

Nem csak az egyszerű polgároknak kell mélyebben a zsebükbe nyúlniuk: az európai rakétavédelmi rendszer üzemeltetésébe is beleszól az energiahordozók árának növekedése.

Köztudott, hogy egy katonai létesítmény fenntartása és üzemeltetése nem kevés pénzbe kerül, de az is köztudott, hogy azért az országok általában nem szokták sajnálni a pénzt az ilyesmire.

Különösen igaz ez az Egyesült Államokra, amely a világ legerősebb haderejével rendelkezik.

Azonban az, ami most az európai energiaár-növekedések miatt Romániában zajlik, még az amerikaiakat is meghökkentette.

Mi több, arra kényszerítette őket, hogy még többet fizessenek a romániai katonai infrastruktúra működtetéséért.

Történt ugyanis, hogy a dél-romániai Deveselu katonai támaszpontjára telepített amerikai rakétatámaszpont – amely a NATO európai rakétapajzsának egyik eleme – levelet kapott az áramszolgáltatójától, amelyben az drasztikus áremelésről értesítette az amerikaiakat.

A román támaszponton belül működő amerikai rakétabázist a nápolyi székhelyű Naval Facilities Engineering Systems Command Europe Africa Central (NAVFAC EURAFCENT) működteti, ez kötötte meg a szerződést még tavaly a brassói ICCO Energ Kft-vel.

Az amerikaiak ugyan közbeszerzési eljárást írtak ki az áramszolgáltató kiválasztására, de arra az ICCO-n kívül senki nem jelentkezett, így végül vele kötöttek szerződést.

És hogy mennyibe kerül egy amerikai rakétatámaszpont árammal történő ellátása?

Nos, a 2021 július elseje és 2022 december 31-e között érvényes szerződés értelmében megawattóránként 374,50 lejről szóló szerződést kötöttek,

ami összesen nagyjából 13,8 millió lejt (vagyis 3,4 millió dollárt) jelent.

Ez már csak azért is kedvező, mert a Romániában állomásozó amerikai erők mentesülnek az áfa és a jövedéki adók befizetése alól.

A támaszpont működtetői számára azonban ekkor következett a fekete leves, amint az az amerikai kormányzatnak küldött jelentésből is kiderül.

Eszerint nem sokkal a szerződés megkötése után ütött be az energiaár-robbanás, ami több mint 336 százalékos áremelkedést hozott: októberre 374,50 lejről 885,13 lejre nőtt a megawattonkénti ár.

Az ICCO novemberben sajnálkozó hangnemű levélben értesítette az amerikaiakat, hogy a továbbiakban lehetetlen az addigi áron szolgáltatni az áramot, mivel az csődbe döntené a céget, emiatt pedig azonnal le is állna az áramszolgáltatás. Ezért januártól közel 900 lejes megawattóránkénti árról szóló szerződést kínált.

A támaszpont működtetői nehéz helyzetbe kerültek, hiszen ha a szolgáltató tényleg lehúzta volna a rolót, akkor ugyan nem maradtak volna szolgáltató nélkül, de bekerültek volna a szabadpiaci fogyasztók közé, ott viszont

akár az eredeti ár ötszörösét is a nyakukba sózta volna az az egyetemes szolgáltató, amelyhez besorolták volna őket.

A deveselui bázist működtető illetékesek szerint a jelenlegi energiapiaci helyzetben nem vagy csak nagyon nehezen tudtak volna új, megfelelő szolgáltatót találni, ami azzal fenyegetett volna, hogy szüneteltetni kellett volna a támaszpont működését, ez viszont hátrányosan érintette volna a Romániában szolgáló amerikai erőket.

Ez pedig már az amerikai katonai illetékesek szerint komoly veszélybe sodorta volna a nemzetközi biztonságot és a deveselui amerikai missziót.

Ezért arra kérték a washingtoni kormányzati illetékeseket, hogy hozzák meg az ügyben a legjobbnak tűnő döntést, vagyis amíg nem tudnak több jelentkezőt felhajtani egy újabb közbeszerzési eljárásra, addig fogadják el a szerződésmódosítást.

Az amerikai illetékesek pedig elfogadták a javaslatot, így a szerződés értelmében 11,37 millió lejjel többet, vagyis 25,21 millió lejt (6,16 millió dollárt) kell fizetniük az elégedett szolgáltatónak.

Hát így győzte le az amerikai hadsereget Romániában az áram árának növekedése.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést
Székelyhon

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést

Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.

// még több főtér.ro